Több hónapnyi kreatív munka, több száz inspiráló alkotás és számtalan egyedi értelmezés után, bejelentették a Meet Mat 4 győztes alkotásait! Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy az idei verseny a tehetség, a kreativitás és a művészeti közösség vibráló szellemiségének fenomenális bemutatója volt.
A Meet Mat 4 a szponzorok támogatása nélkül nem jöhetett volna létre. Így az Adobe, mint főtámogató, valamint a Dell, a KitBash3D, a Lenovo, a Mimaki és a Wacom, mint platina szponzorok források és inspirációk biztosításával nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a résztvevő művészek a mesterségük határait feszegessék.
Különösen sok alkotóművész ezen a versenyen keresztül fedezte fel a Substance 3D Paintert. A Pablo Gomez által tartott Mat Masterclass képzéssorozat és az élő kérdezz-felelek alkalmak felbecsülhetetlen értékű támogatásának köszönhetően még a Substance 3D Painterrel újonnan ismerkedők is igazán kiemelkedő alkotásokat hoztak létre.
„Hihetetlen belegondolni, hogy néhányan most használták először a Substance 3D Paintert!” - mondta Luis Alcala.
Most pedig minden további nélkül ismerkedj meg a nyertesekkel!
„Halloween kezdetével eszembe jut gyerekkorom, amikor állatoknak öltöztünk be - oroszlánnak, tigrisnek, mindig emlősöknek. De soha nem láttam hal jelmezt. Ez a hiányosság szikrát vetett. Bár egy valódi hal jelmez trükkös lehet, a Meet Mat formáját és sisakszerű fejét tökéletes alapnak láttam egy hal ihlette kapucnis pulóverhez.”
„A dizájnt nagyban inspirálták a Tiffany ólomüveg lámpák, a bonyolult virágos formákkal és a „rézfólia” technikával, ahol a kézzel vágott kis üvegdarabokat rézfóliába csomagolják, és olvasztott ólommal forrasztják össze. A fő motívumnak bazsarózsát választottam.”
„Úgy döntöttem, hogy egy tüskéshalas sushi séfet készítek. Szerintem ő az óceáni tápláléklánc csúcsán lévőknek készítene ínyenc szusit. Ez nagyon szórakoztató volt, és nagyon élveztem a folyamatot, ahogy a displacemenet map-ek segítségével életre keltettem őt.”
„Egy aranyos kis karaktert szerettem volna létrehozni, ezért úgy döntöttem, hogy egy malacot választok! Az arccal kezdtem el dolgozni, anélkül, hogy igazán tudtam volna, hogyan fog kinézni a test. Aztán gyorsan felvázoltam egy koncepciót iránymutatásnak, és végül egy kis disznó lovag ötletét kaptam!”
„Táncoló maszkot fogok készíteni, amely a tibeti kultúrát mutatja be ruhák, maszkok, cipők és ékszereken keresztül. Nagyon szeretem a művészetüket, és igyekszem a lehető legjobban ötvözni a Meet Mat-et és a Tibet Art-ot.”
„A harcos szerzetes a fegyelem és az erő alakja, aki a spirituális nyugalom és a harciasság közötti egyensúlyt testesíti meg. Egyszerű, de időtálló ruházatba öltözve megjelenése tükrözi a meditáció és a harc kettős életét. Ruházatát imagyöngyök és a béke szimbólumai szövik át.”
„Ő Zero, az univerzum új hőse. Ő egy tudós, aki egy félresikerült kísérletből kapta az erejét. Az általa okozott robbanás adta neki a gravitáció erejét.”
Akik nem vettek részt, de kedvet kaptak, továbbra is kipróbálják magukat a 3D-s digitális művészetben. A teljes oktatóvideó már elérhető a YouTube-csatornán. Ezek a leckék megtanítják mindazokat a készségeket és technikákat, amelyek szükségesek, hogy az Adobe Substance 3D Painter segítségével győztes pályaművet hozz létre. A Substance 3D Painter oktatási licencét letöltheted, vagy 30 napos próbaverziót indíthatsz az alábbi linkeken keresztül:
Bátorítunk téged, hogy inspirálódj az összes csodálatos pályamű alapján. Legyél akár feltörekvő művész vagy, egyszerűen csak a digitális művészet rajongója, mindenki számára van valami, amit élvezhet és amiből tanulhat.
Forrás: Announcing the Winners of Meet Mat 4 – The 3D Digital Painting Contest!
Ha további információra van szükséged, keresd fel viszonteladóink egyikét, illetve ügyfélszolgálatunk is készségesen áll rendelkezésedre!
Lezajlott a MiaMI 2.0 konferencia, és rengeteg érdekes gondolat hangzott el a kép és vidógyártás jövőjét illetően.
Kedvezményes QuarkXPress 2025 Black Firday alkalmával! A legújabb innovációkkal professzionális szintre emelkedhetsz a publikációk világában.
Most féláron juthatsz hozzá a az ABBYY szoftvereihez amíg a Black Friday tart! Itt az ideje forradalmasítani dokumentumkezelési módszereidet!