A JetBrains idén bevezette új licencelési modelljét a nemrég bemutatott RustRover és Aqua IDE-k esetében, amelyek mostantól ingyenesen használhatók nem kereskedelmi célokra. Most ezt a modellt kiterjesztik a WebStorm JS/TS és a Rider IDE-kre is. Ha ezeket a Javascript és .NET IDE-ket tanulásra, nyílt forráskódú projektek fejlesztésére, tartalomkészítésre vagy hobbifejlesztésre használod, mostantól ingyenes hozzáférésed lehet!
A kereskedelmi projektek esetében semmi sem változik – a meglévő licencelési feltételek továbbra is érvényben maradnak. Más JetBrains IDE-ket ez a frissítés nem érinti. A JetBrains - amint elegendő tapasztalat gyűlt össze - majd ki fogja értékelni ennek az ingyenes licencelési módnak az eredményeit, hogy lássák, bővíthető-e tovább ez a modell a jövőben.
A nem kereskedelmi fejlesztés ingyenessé tételével a JetBrains célja, hogy szélesebb közönség számára tegye elérhetővé IDE-it. Remélik, hogy az új licencelési modell tovább csökkenti az IDE-k használatának akadályait, segítve a tanulást, a fejlődést és a kreativitást.
Sok felhasználó kérte a korábbi community edition verziókat, de a JetBrains IDE-k gyakran monolitikus funkcionalitással rendelkeznek, ahol minden funkció mélyen integrált és elengedhetetlen a hatékony munkához. Külön közösségi kiadások létrehozása kockázatos lenne, mert nem biztos, hogy megfelelne a különböző felhasználói igényeknek.
A Stack Overflow felmérései szerint a fejlesztők 68%-a munkaidőn kívül is kódol hobbiként, és közel 40%-uk szakmai fejlődés vagy önálló tanulás céljából teszi ezt. Ez az arány még magasabb a játék- és webfejlesztés terén. Például a játékfejlesztők gyakran hobbiként kezdik karrierjüket ingyenes játékmotorok használatával. Ez inspirálta a JetBrains-t, hogy a WebStorm és a Rider IDE-kre alkalmazza az új licensz modellt.
A Toolbox Subscription Agreement for Non-Commercial Use meghatározása szerint a kereskedelmi termékek azok, amelyeket díj ellenében terjesztenek vagy üzleti tevékenység részeként használnak. Azonban bizonyos kategóriák kifejezetten ki vannak zárva ebből a meghatározásból. A nem kereskedelmi esetek közé tartozik a tanulás és önképzés, bármilyen formájú tartalomkészítés, nyílt forráskódú kód ělőállítása és a hobbifejlesztés.
Fontos megjegyezni, hogy ha nem kereskedelmi licen^szet használsz, nem tudsz leiratkozni az anonim használati statisztikák gyűjtéséről. Ezt az információt a termékeik javítására használják. Az általuk anonim módon gyűjtött adatok kizárólag az IDE-k funkcióinak használatára vonatkoznak. Nem gyűjtenek semmilyen más adatot. Ez hasonló a Jetbrains Early Access Programjához (korai hozzáférési program, EAP), és összhangban van az adatvédelmi irányelveikkel.
A JetBrains új licencelési modellje lehetővé teszi, hogy a WebStorm és a Rider IDE-ket ingyenesen használd nem kereskedelmi célokra. Ez a lépés segít a fejlesztőknek tanulni, fejlődni és kreatívnak maradni anélkül, hogy fizetniük kellene az eszközökért.
Használd ki ezt az ingyenes lehetőséget, hiszen ez a tökéletes alkalom arra, hogy felfedezd a Javascript és a .NET adta lehetőségeket kihasználva az ingyenes JetBrains ajánlatot! Próbáld ki a WebStorm és a Rider IDE-ket, és fedezd fel, mennyi mindenben segíthetnek a projektjeidben!
Forrás: link
Ha további információra van szükséged, keresd fel viszonteladóink egyikét, illetve ügyfélszolgálatunk is készségesen áll rendelkezésedre!
JetBrains IDE-k áttekintése: mikor melyiket érdemes választani, milyen funkciókra számíthatsz, és mire figyelj, ha most kezdesz fejleszteni.
Fedezd fel, hogyan készíthetsz profi, pályakezdő önéletrajzot már egyetem alatt az Adobe Acrobat és beépített AI asszisztens segítségével.
A grafikai tervezés jövője már itt van!
Fedezd fel az Adobe vadonatúj fejlesztését, a Project Neo-t webinárunk keretében, és pillants bele a kreatív világ következő szintjébe!