A programozók örülhetnek, ugyanis megjelent a Code With Me plugin Beta verziója, ami még hatékonyabbá és könnyebbé teszi a távoli munkavégzést.
A pandémia miatt az egész világ az otthoni munkavégzéshez kezd berendezkedni, ez pedig a program szolgáltatóktól is új fejlesztéseket követelt. A JetBrains csapata sem volt ezzel másképp. A Code With Me nevű új plugint már nagyon sokan várták, most pedig végre elérkezett a fejlesztés ahhoz a fázisához, hogy a Beta verzió elérhetővé vált a felhasználók számára.
A távoli munkavégzés megsegítésére fejlesztett Code With Me ráadásul olyan lehetőségekkel lett kiegészítve, ami támogatja a video- és hanghívásokat! Ez azt jelenti, hogy a felhasználók mostantól nemcsak otthonuk biztonságából oszthatnak meg projektet egymással, de valós időben dolgozhatnak együtt a kódokon, sőt, beszélhetnek is egymással anélkül, hogy ki kellene lépniük a JetBrains IDE-ból. Ennek az új beépített kommunikációs eszköztárnak köszönhetően jelentősen javulnak a szoftverfejlesztési munkafolyamatok, a távolság pedig nem akadály többé.
A fejlesztésről fontos megjegyezni, hogy nem korlátozza azt sem, hogy hány munkatársat hívunk meg a közös munkamenetre, így akár csoportos hívásokra is alkalmas. Azonban a résztvevők nagy száma hatással lehet a hívó fél gépének teljesítményére.
A Code With Me kompatibilis JetBrains IDE 2021.1-es verziójával, de az sem probléma, ha egy 2020.3.1-es verzióban dolgozunk. Ebben az esetben is van lehetőség arra, hogy letöltsük és telepítsük. A plugin emellett kompatibilis az IntelliJ IDEA, a WebStorm, a PyCharm, a PhpStorm, a GoLand, a RubyMine, a CLion és az AppCode szolgáltatásokkal is.
5 hasznos link a Code With Me használatához:
1. Ezen a linken töltheted le a Code With Me plugint
2. Ismerd meg a használatát!
3. A plugin személyre szabása, a nagyobb biztonság érdekében.
4. Kattints a GYIK-re, hogy választ kapja a leggyakoribb kérdésekre.
5. Elküldhetjük visszajelzésünket a hibakeresőn, ezáltal is elősegítve a program tökéletesítését.
További részletekért, illetve a plugin használatának rövid megismeréséért kattints a linkre!
Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.