A "DAT" nevezetű eseménysorozatnak az Egyesült Államokban, Kanadában és Európában lesznek állomásai, melyek célja, hogy bátorítsa az új, fejlődő és már a szakmában alkotó digitális művészeket.
A Maxon, a szakmai szoftvermegoldások egyik legkiemelkedőbb fejlesztője szerkesztők, filmesek, mozgóképtervezők és VFX művészek számára, örömmel jelenti be a "The Design and Animation Tour" (DAT) megrendezését a Mograph.com-mal együttműködve. Az észak-amerikai turné április végén indul, számos vezető vendégelőadóval.
Az események célja, hogy inspirálják, oktassák és motiválják a világ kreatív szakembereit és kezdő művészeit. Emellett remek lehetőséget kínálnak mindazoknak, akik többet szeretnének megtudni a vizuális effektekről és arról, hogyan használhatják azokat lenyűgöző tartalmak létrehozására.
A Dell, a Nvidia-val partnerségben, a világ két vezető technológiai vállalata, valamint az OTOY, a Render Network alkotója, lépett fel a rendezvény fő támogatójaként. Mellettük a Toolfarm, a videó szerkesztési, mozgókép tervezési és vfx szakemberek számára készült szoftvermegoldások vezető forgalmazója is támogatja az eseményt.
"A járvány kezdetén a 3D és Motion Design Show-kat, valamint a rendszeres heti műhelyeket a virtuális világba helyeztük át, és az elmúlt években kivételes részvételt és visszajelzéseket tapasztaltunk. De ideje visszatérni a személyes eseményekhez, miután 2022-ben óvatosan újra kezdtük. Kreatív közösségünk számos oktatóanyagot és bemutatót szeretne, és ezt közvetlenül az alkotók városaiba szeretnénk elvinni. Ez a roadshow lehetővé teszi számunkra, hogy újra kapcsolódjunk közösségünkkel és partnereinkkel egy személyesebb, szemtől szembeni élmény keretében, és reméljük, hogy inspiráljuk a kreativitást és az innovációt a résztvevők között." - nyilatkozta Paul Babb, a Maxon marketingigazgatója.
A Maxon és a Mograph.com Roadshow eseményeire szeretettel várnak kezdő, akár professzionális szintű digitális művészeket, mozgóképtervezőket, animátorokat, grafikus művészeket, és természetesen diákokat is. A belépésért csupán egy jelképes összeget kell fizetnünk. Ha esetleg nem tudnánk részt venni az eseményen, a Maxon élőben közvetít több előadást is, és a felvételek az egyes események után online elérhetők lesznek az igény szerinti megtekintéshez.
Az eseménysorozattal kapcsolatos további információért kattints ide.
(Maxon)
Különleges kedvezmény keretein belül most 35%-os kedvezménnyel szerezheted be a CorelDRAW Graphics Suite örökös üzleti licencedet!
3 fő oka van annak, hogy a tervező szakemberek a SketchUp Pro-t választják a SketchUp Free program helyett.
Lezajlott a MiaMI 2.0 konferencia, és rengeteg érdekes gondolat hangzott el a kép és vidógyártás jövőjét illetően.