A 3D-s tartalomelőállítás következő generációja
2015.június 1.: A Sony World Photography Awards 2016 – a világ legnagyobb fotópályázata – melyet a World Photography Organisation szervez, már várja a jelentkezőket a 2016-os megmérettetésre.
Várjuk az I love Balaton fotópályázatra augusztus 31-ig beérkező tájképeket, természetfotókat, hangulatképeket. A balatoni nyaralókat megörökítő fotókat, emberábrázolást, hogy a legjobbakat megmutathassuk a nagyközönségnek.
A Tor böngésző egy speciális Firefox variáns, több állomáson keresztül küldött és fogadott, (adott csatornán) hiányos adatokkal dolgozik, ezzel anonimizálva az adatforgalmat. Amerikai és izraeli kutatók azonban létrehozták az Astoria névre keresztelt alternatívát, ami elmondásuk alapján tízszer olyan biztonságos, mint a klasszikus testvére.
Akár rendszeresen szokott rajzolni, akár csak érdekli ez a hobbi, az Autodesk Sketchbook alkalmazást érdemes letöltnie, ha bárhol és bármikor szeretne alkotni valamit.
A január-márciusi periódusban a Canon 857,4 milliárd jen, az egy évvel korábbinál 1,3 százalékkal alacsonyabb értékesítési árbevétel után 33,93 milliárd jen (285 millió dollár) nettó nyereséget ért el, 28,7 százalékkal alacsonyabbat a 2014 első negyedévi 47,6 milliárd jennél.
Érdekes kutatási beszámolóban tette közzé adattömörítési szolgáltatásához kapcsolódó felhasználási adatokat a Google. A Flywheel a mobilos (iOS és Android) Chrome beépített képessége, (kérésre) képes a weboldalakat előre tömöríttetni a Google szervereivel, így csökkentve a mobilhálózatos forgalmat.
A cég közleménye szerint a Lifecake olyan idővonalas felületet biztosít a gyerekekről készült fotóknak és videóknak, amely egy hagyományos képgalériáknál sokkal érzékletesebben és izgalmasabban mutatja be a gyerekek növekedését napról napra. A Lifecake-et nem csak androidos és iOS-es applikációként lehet használni, böngészőből is elérhető.