Tegnap délután a Google elérhetővé tette a Chrome webböngészőjének 28-as főverzióját, ám a keresőcég ezen hír írásáig nem osztott meg részletes információkat az újdonságai kapcsán,
Elkészült és mindenki számára elérhető a súlyos androidos biztonsági rést kihasználó példakód, amelynek birtokában a potenciális támadók anélkül módosíthatják a hivatalos alkalmazásokat, hogy a rendszer vagy a felhasználó ezt észrevenné.
A Google először az idei I/O konferencián mutatta meg az újratervezett kezelőfelületű Maps alkalmazást, de a letisztult UI jó ideig csak a program számítógépes tesztverzióján volt kipróbálható (bár iPhone tulajdonosok már tavaly december óta egy ehhez nagyon hasonló felületű Google térképet használhatnak).
Kellő mennyiségű bizonyíték áll rendelkezésre ahhoz, hogy ki lehessen jelenteni, az Apple öt nemzetközi kiadóval olyan árszabályozásban egyezett meg, mely az elektronikus könyvek kiskereskedelmi árának növekedéséhez vezetett az Egyesült Államokban és más országokban - áll egy tegnap meghozott amerikai bírósági ítéletben.
Hat kritikus problémát javít a Microsoft frissen megjelent, júliusi frissítéscsomagja, melyet minden Windows verzión érdemes telepíteni, és az operációs rendszeren felül az Internet Explorer, Visual Studio, Microsoft Office, Microsoft Lync, .NET Framework és Silverlight termékeket is érinti.
Mivel a szoftver szinte minden Androidot futtató készüléken megtalálható, ezért hetekig eltarthat mire mindeki számára elérhető lesz.
Ezzel párhuzamosan a Google Maps mobil térképalkalmazás új verziójában megszűnik az offline caching mint hivatalos opció, ám félig-meddig elrejtve továbbra is elérhető marad.
Tulajdonképp könyv-sablont adnak el. Szabadon dolgozhatnak az írópalánták a kínálaton lévő mű alakjaival, kifejezéseivel, szókincsével. Ehhez persze meg kellett venni a jogot az eredeti szerzőtől. Mire is? Talán újrahasznosításra? Esetleg irodalmi gyakorlótér kialakítására? Kicsit olyan, mintha reggel kimennénk a piacra sztorit, tartalom-primőröket bevásárolni.
Ahogy már mi is többször írtunk róla az elmúlt hetekben, a Microsoft alapos átalakításon megy keresztül, aminek következtében nem csak a termékek és szolgáltatások szintjén lesznek változások, hanem a cég vezetőinek körében is.
Az IneTracker egy GPS tracker alkalmazás, mely folyamatosan rögzíti a felhasználó aktuális pozícióit. A pillanatnyi helyzet élőben követhető az IneTrack nyomkövető rendszerében, ahol a megtett útvonal és a statisztikák is lekérdezhetőek. Az aktuális pozíció másokkal is könnyen megosztható, így az ismerősök, üzleti partnerek is tudhatják, merre jár a felhasználó.