Megújult az androidos Google Maps


Az alapos ráncfelvarráson átesett alkalmazás még nem érhető el mindenhol, a frissítést a Google több ütemben hajtja végre, mivel androidos készülékek százmillióiról van szó.


A Google először az idei I/O konferencián mutatta meg az újratervezett kezelőfelületű Maps alkalmazást, de a letisztult UI jó ideig csak a program számítógépes tesztverzióján volt kipróbálható (bár iPhone tulajdonosok már tavaly december óta egy ehhez nagyon hasonló felületű Google térképet használhatnak). Most azonban végre itt van az androidos változat is, bár egyelőre nem mindenki számára elérhető – a Google szerint a következő hetekben folyamatosan fog frissülni az alkalmazás a Play Store-ból minden telefonon. Érthető, hogy a vállalat ezt a megoldást választotta, hiszen a frissítés az összes 4.0.3-as és annál újabb Androidot futtató készüléken (okostelefonon és tableten) elérhető lesz, ami miatt több százmillió eszközről van szó.

Az új verzió megjelenésével a Google Maps a jövőben lényegében minden platformon azonos kezelőfelülettel jelenik meg, természetesen a kijelzők méretére optimalizált egyedi megoldásokkal kiegészítve. A sokak által várt Waze integráció ebbe a verzióba még nem került bele, ami nem is csoda, hiszen az izraeli cég felvásárlása csak nemrég történt meg – ennél még a Google-nál dolgozó mérnökseregnek is több időre van szüksége. Viszont ha már a Waze-nél tartunk, meg kell említeni, hogy az új Mapsben már nem csak statikus forgalomfigyelés és kijelzés van, hanem az új alkalmazás már képes valós időben újratervezni az előzőleg beállított útvonalat a forgalom változásának függvényében: ha talál egy rövidebb menetidővel kecsegtető alternatívát, azt azonnal felajánlja nekünk.

A térképen mindig csak a legszükségesebb információk jelennek meg, a kezelőfelületből gyakorlatilag csak a keresősáv és a bal alsó sarokban található kis szürke fülecske fix, a többi panel mindig csak akkor ugrik elő, amikor szükség van rá. Az előbb említett fülre kattintva juthatunk el a beállításokhoz, de itt találjuk a különböző közlekedési módokat, a Google Earth-öt és a forgalomfigyelés ki-be kapcsolását is. Egy-egy konkrét cím keresésekor a helyre vonatkozó információk már a térkép alján, egy felfelé kihúzható kártyán jelennek meg, ha pedig szeretnénk felfedezni a helyi érdekességeket, akkor a szintén az asztali verzióban megismert Explore funkciót érdemes használni.

Sajnos eltűnt az térkép offline elérésének lehetősége, legalábbis hivatalosan – gombot vagy egyéb kapcsolót ugyan nem találunk hozzá, de Daniel Graf, a Maps program vezetője a The Verge-nek elmondta, hogy a mérnökök is fájlalták a funkció eltávolítását, ezért beépítettek egy kiskaput. Ha az ember rákeres egy címre, majd a keresősávban beírja vagy bediktálja, hogy OK maps (kis kikacsintás a Google Glass felé), akkor onnantól offline is elérhető lesz az éppen megjelenített térképrészlet.

A friss Maps a cikk írásának pillanatában itthonról még nem volt elérhető, ezért egy, az Android Police oldaláról letölthető példánnyal tettünk próbát, ami funkcionálisan ugyan hibátlanul működött, ám esetenként számottevően lassabbnak bizonyult az előző verziónál. Ez valószínűleg annak tudható be, hogy nem pont a teszttelefonhoz való APK került telepítésre, a Play Store-ból való hivatalos frissítés után remélhetőleg már ezzel sem lesz gond.

(IT Café)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram