A PowerPoint-bemutatók megtervezését gyakran alábecsüljük. Ki ne találkozott volna már olyan prezentációkkal, ahol a diákat zsúfolásig megtöltik szöveggel, amelyet az előadó szó szerint hangosan felolvas. Az iSpring Ferry Pereboom PowerPoint szakértővel beszélgetett a témában. Az alábbiakban az ő egyszerű tanácsait olvashatod, melyek segítségével nagyban javíthatunk prezentációinkon. Ezen tanácsok közül néhány egyértelműnek tűnhet de érdemes végiggondolni, hogy mi vajon tényleg ezek alapján készütjük-e el prezentációinkat. Jöjjön 12 hasznos PowerPoint tipp a szöveg, dizájn és a könnyű navigáció témakörében:
A túl sok szöveg használata a diákon általában a rossz PowerPoint prezentáció biztos jele (persze vannak kivételek). Sok előadó azonban még mindig megpróbál egy csomó írott információt belezsúfolni a diavetítésébe. Nézzük, min javíthatunk a szöveget illetően.
A szöveg szó szerinti leírása és felolvasása szinte soha nem jó ötlet, főleg, ha hosszabb szöveget tervezünk a diákra írni. Hasznos lehet az 5×5-ös szabály használata, mely szerint minden dián legfeljebb 5 szöveges sor lehet, és mindegyikben egy sorban legfeljebb 5 szó szerepelhet.
Ha tömören fogalmazzuk meg a szövegeket, az segít a közönség bevonásában, és a képernyőn megjelenő hosszú szöveg helyett ránk összpontosítsanak.
Még egy apró PowerPoint tipp: használjuk bölcsen a fehér teret. Ez az az üres tér amely mentes minden színtől, szövegtől és egyéb elemtől. Az üresen megtartás segít a néző tekintetének irányításában. Igyekezzünk a diának legfeljebb a felét megtölteni szöveggel.
Próbáljunk meg klasszikus betűtípust választani a kreatív helyett (persze ez is a prezentációtól függ, de általánosságban érdemes a már bejáratott stílusokat használni). A rossz betűtípus kiválasztása könnyen olvashatatlanná teheti a szöveget a közönség számára. Ráadásul, ha a számítógépen nincs telepítve az általunk használt betűtípus, a PowerPoint véletlenszerűen lecseréli egy másikra, ami teljes káoszhoz vezethet.
Az olyan betűtípusok, mint a Verdana, a Calibri és a Helvetica mind biztonságos választás. Ezek a betűtípusok meglehetősen népszerűek és minden számítógépen elérhetők.
Mindig érdemes a fontos szövegsorokat és tényeket nagyobbnak, látványosabbanak feltüntetni, mint a többit. Ebben a betűtípusok is segíthetnek. A megfelelő betűméret kiválasztása azonban nehéz lehet.
Alapvető szempont, hogy a közönség megfelelően el tudja olvasni a diát, mégis sok prezentáció már itt elvérzik. Azonban van pár általános PowerPoint tipp ezzel kapcsolatban: a fejléceknél a minimum méret 20pt körül, míg a törzsnél minimum 18pt körül legyen. Ezekkel a méretekkel biztosak lehetünk benne, hogy a szöveg minden helyzetben és minden eszközönt megfelelően olvasható lesz.
Plusz tipp: a diákon található címsorok és alcímek hierarchiáját a "Diamester" funkcióval kezelhetjük. Itt színsémákat és logót is alkalmazhatunk tetszőleges számú diára, ezzel következetes, egységes megjelenést biztosíthatunk.
A megfelelő design fokozhatja az üzenetet kiemelését és megkönnyítheti a kommunikációt. Mindig jobb, ha maximum 3- 4 olyan színt használunk, amelyekről tudjuk, hogy jól kombinálhatók. Ezen kívül a tárgyak szimmetrikus egymás mellé igazítása is kulcsfontosságú.
Az alábbiakban összeszedtünk néhány egyszerű PowerPoint tippet a designal kapcsolatban:
A betűtípus kinézete és mérete mellett fontos figyelembe venni a kontrasztot is, hogy megkönnyítse a szöveg olvasását. Természetes, hogy világos háttéren sötét szöveget használunk, és fordítva, azonban ha a szöveget egy fotón szeretnénk használni, a dolog kicsit bonyolultabbá válhat. Ilyenkor jó ötlet vagy egy keretet elhelyezni vagy árnyékot vetni a szöveg köré, hogy az olvasható legyen.
Annyira egyértelműnek hangzik, mégis csomóan elrontják. A színek kiválasztásakor nagyon fontos, hogy szem előtt tartsuk a közönséget, és a prezentáció célját.
Például egy általános iskolásoknak szóló prezentációban jó, ha élénk színeket használunk. Ha azonban üzleti szakemberek számára készítünk prezentációt, a helyzet nyilván valóan teljesen más, így más színeket is kell választanunk.
Amikor az emberek egy autóról beszélnek egy prezentációban, gyakran előfordul, hogy letöltik az első képet, amit a Google kidob az "autó" szóra, vagy ami még rosszabb, hogy clip artot használnak. Ez sokszor az "összecsapott munka" hatását sugallja.
Ahhoz, hogy PowerPoint prezentációink hatékonyak legyenek, ne használjunk rossz minőségű képeket vagy videókat. Emellett pedig ügyeljünk arra, hogy tényleg releváns képeket rakjunk a diavetítésbe az első Google találat helyett.
A diagramok, sémák és képernyőképek általában nem segítik a prezentációdat. Bár ezek az információk általában elég fontosak a történeted szempontjából, túlzásba is eshetnek.
Ahhoz, hogy a diákat jó PowerPoint prezentációvá alakítsuk, érdemes a diagramot vagy képernyőképet egy képpel kombinálni, például egy iPad, laptop, digitális kivetítő vagy számítógép képével.
Az alábbi példában látható, hogy a dia sokkal rendezettebbnek tűnik, ha egy képet is hozzáadunk.
Ha prezentációnk sok adatot tartalmaz, könnyebb lehet ezeket az adatokat vizuális formátumokkal kommunikálni ahelyett, hogy csak szöveget használna. Szerencsére a PowerPoint a grafikonok széles választékát kínálja, amelyek ideálisak az összehasonlítások elvégzéséhez.
Ha pedig ezek között nem találunk kedvünkre valót, a különböző alakzatok használatával saját ábrákat kreálhatunk.
A táblázatok általában tele vannak információkkal és számokkal, mely könnyen egy zsúfolt és kaotikus képet eredményezhet. Éppen ezért fontos, hogy a táblázatok a lehető legegyszerűbbek legyenek.
Töröljük a felesleges körvonalakat, színeket és kereteket! A kevesebb néha több. Ezen kívül pedig ha lehet, inkább szedjük szét a nagyon komplex táblázatokat több diára, ahelyett, hogy mindent egy oldalra zsúfolunk fel.
Ez a pont inkább a prezentálás módjára vonatkozik. Azonban ezt is előre meg kell tervezni, és figyelni kell az átmenetekre, a jegyzetekre, az animációra és egyéb szempontokra, amelyek a hatékony prezentáció alapjai.
Íme néhány alapvető PowerPoint tipp arról, hogy miként navigálhatunk könnyedén a diáinkon.
Egy PowerPoint diavetítés elkészítése után az sokan arra jutnak, hogy a prezentáció unalmasnak vagy statikusnak hat. Ezért elkezdenek átmeneteket használni, mert úgy gondolják, hogy a különböző átmenetekkel aztán "életet lehelnek" a prezentációba.
Ez azonban általában nem célravezető. A legtöbb esetben egy sima "fade" átmenet teljesen elegendő.
Ennek a funkciónak a segítségével nem kell mindent a fejében tartanunk, mivel láthatjuk, mi van a következő dián, nyomon követhetjük az időt és láthatjuk az előadói jegyzeteket is.
Ide beilleszthetjük a teljes szöveget vagy az előadásra vonatkozó jegyzeteket is, így elkerülhetjük, hogy a diák szövegterhessé váljanak.
Ha a prezentáció elején bemutatjuk a tervezett "menetrendet", az segít átlátni a témát, különösen akkor, ha az előadás hosszú, vagy ha más előadókkal együtt tartjuk azt. Érdemes legalább az alábbi három diatípust beépíteni a következő előadásunkba:
Üdvözlő dia: az előadók jellemzően ide helyezik el az előadás címét és leírását, valamint a hitelesítő adatokat.
Agenda: ide helyezhetjük el az előadás tartalmát, hogy szükség esetén gyorsan a szükséges részre ugorhassunk (pl. egy adott gondolatra való hivatkozás a kérdések megválaszolása során).
Összefoglaló dia: ez foglalja össze a bemutatott gondolatokat, és nagy segítséget nyújt a prezetáció lezárásakor.
Ha érdekelnek további tippek, melyek segítségével hatékonyabbá teheted a prezentációidat, akkor érdemes elolvasnod ezt az iSpring cikket is.
Forrás: iSpring
Megbízható PDF-kezelő eszközt keresel? Az ABBYY FineReader PDF kedvezmény segítségével most 25%-kal kedvezőbben lehet a tiéd!
Ilyen volt az Adobe AI a mindennapokban webinárunk. Ha lemaradtál róla, most visszanézheted!
Használj Windows-t Mac-en gördülékenyen! Csapj le a lehetőségre a Parallels kedvezmény keretein belül most akár 25%-kal kedvezőbben!