Valójában mennyire népszerű az AI tartalom?

2023-05-17 10:45
A BuzzFeed médiacég közlése szerint olvasóik 40%-kal több időt töltenek el az AI által készített kvízjátékokkal, mint ezen játékok hagyományos verzióival.  

A BuzzFeed médiacég közlése szerint olvasóik 40%-kal több időt töltenek el az AI által készített kvízjátékokkal, mint ezen játékok hagyományos verzióival.  


mesterseges-intelligencia-ai-tiltakozas-munkahely-588748.jpg

A BuzzFeed 2023 elején közölte, hogy engedélyezi alkalmazottainak, hogy kvízek elkészítéséhez AI chatbotokat használjanak. Ez pedig a jelek szerint jó döntésnek bizonyult, mivel olvasóik 40%-kal több időt töltenek az ilyen kvízekkel, mint a hagyományos változatokkal. Később kiderült, hogy a cég nem csak ehhez használja a mesterséges intelligenciát.

A cég hivatalos állásponja szerinte folyamatosan kísérleteznek az AI technológiával hogy az megtámogassa az emberi kreativitást. Azóta a Buzzfeed több, mint 100 alkalmazottat bocsátott el, ami arra utal, hogy a jövőben lényegesen nagyobb hangsúlyt kívánnak fektetni az "AI generated content"-re.

A mesterséges intelligencia által generált tartalmak megszaporodása természetesen más cégeknél is megfigyelhető. Ilyen például a CNET és a Men's Health.

Ha érdekel az AI hatása a művészetekre, az online hirdetésekre, vagy a tartalomkészítésre, mindenképpen nézz rá ezekre a cikkeinkre is.

(Portfolio)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Termékek
Tanfolyamok

Olvass tovább

,
Digitális elképzelésből valós tér: belsőépítészet és SketchUp

Hogyan válik a digitális koncepció valós térré? Nemzetközi esettanulmány a Collect 2026-ról 3D modellezéssel és látványterv alapú kivitelezéssel.

, ,
Adobe + SketchUp - A duo, amire nem tudtad, hogy szükséged van

Új Adobe előfizetésed mellé most ingyenesen próbálhatod ki a SketchUp 3D modellező szoftvert! A kedvezmény csak korlátozott idei él.

,
SketchUp webinár: Építsd meg a saját modelledet 1 óra alatt

Szerezz azonnal alkalmazható tudást, és hozd ki a legtöbbet az idődből. Regisztrálj még ma, és biztosítsd a helyed!

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram