Kategória: Grafika és Design

Gyönyörű dokumentumfilm sorozatban kerül bemutatásra a dizájn lényege!

Ingyenesen elérhető az Abstract: The Art of Design című saját gyártású Netflix sorozat, amelyben kortárs dizájnerek munkásságát láthatjuk a kulisszák mögött, a művészet és a tudomány szemszögéből.   A Netflix még tavaly döntött úgy, hogy néhány dokumentum sorozatát a vírusra való tekintettel ingyenesen hozzáférhetővé teszi a Youtubeon. "A Netflix sok éven keresztül tette lehetővé a […]

[16.rész] HetiRajz PORTRÉ - Németh Tibor

Ez még bőven tavalyi #portré, de átnyúltunk. Talán nem is baj. Szinte többet tudunk meg belőle egy süket görényről, mint Tibor művészetéről, de ez már csak ilyen. Kontrasztok, doromb és persze inspiráció - meg minden más. Rendhagyó kérdéssel kezdeném: nem lehet nem észrevenni, hogy vonzódsz a kicsi szőrös állatok egy fajtájához, mi ez a sok […]

A 2020-as év kihatásai a digitális művészetre

A tavalyi év sok szempontból rendhagyó volt. A pandémia rengeteg új problémát okozott mind a társadalomban, mind a gazdaságban és persze a hétköznapi életünkben is. Azonban minden rosszban van valami jó, ez pedig egyértelműen igaz a digitális művészettel kapcsolatos változásokra. A tavalyi év ugyanis, mondhatni forradalmi újításokat és minden eddiginél kreatívabb megoldásokat hozott ezen a […]

Tripodcast - Wacom értékelő

Három tehetséges fotós, Láng Péter, Lénárt Gábor és Varga Benedek osztja meg a saját véleményét a fotózással és az azt körülvevő dolgokkal kapcsolatban. Szót ejtenek mindazokról a témákról, amik hatnak rájuk, inspirációt nyújtanak számukra és formálják a kapcsolatukat a világgal. A Tripodcastet a Tripont, a Nikon és a Manfrotto támogatja. A Wacom tesztet a 32:00 percnél hallhatjátok!   […]

Kreatív pályázatot hirdet a MOME és LEGO

A LEGO Hungária Kft. és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem közös együttműködésben hozta létre a Talent Awards pályázatot, melynek célja, hogy új szintre emeljék a kreativitást.   Szeretsz LEGO kockákból építeni? Szeretsz tervezni? Az idén először megrendezett Talent Awards innovációs pályázaton, most te is kipróbálhatod magad! “A 21. század elején felértékelődött a design és a kreatív […]

Így készíts lehengerlő grafikát könyvekhez, podcasthoz, albumokhoz!

Te a borító alapján ítélsz? A vásárlók nagy része bizony igen, ezért is fontos, hogy ütős legyen a külcsín. De hogyan tűnj ki a tömegből? Egy ausztrál művész, Alanna Rance most segít!   A borító adja meg egy album, egy könyv vagy podcast „ruháját”, felkelti a figyelmet, és aki rápillant, véleményt alkot a beltartalomról is. […]

Hogyan készíts profi vázlatokat Photoshop-ban?

Ha vázlatkészítésről beszélünk, akkor leginkább egy papírra ceruzával felvázolt arc, tájkép, vagy bármi más juthat eszünkbe. Ám manapság már természetes az, hogy valaki egy ilyen rajz elkészítéséhez Wacom tabletet és tollat, valamint Adobe Photoshop-ot használ a hagyományos papír-ceruza helyett. A hagyományos módszer mellett digitálisan is elkészítheted az általad megálmodott képeket, közben pedig kísérletezhetsz a szinte megszámlálhatatlan ecsettel, színnel […]

Bezártság és science fiction: Solaris projekt

Napjaink járványhelyzetében hozott korlátozások miatt át kellett gondolni az alkotás lehetőségeit, a cégeknek marketingszempontból új ötletekkel kellett előállniuk a fogyasztóik megszólítására. A különböző szerkesztőprogramoknak, szoftvereknek a legjobb módszere az új eszközök bemutatására, ha megkérnek egy hozzáértőt, hogy szemléltesse az új program funkcióit, lehetőségeit. Nem tett másként a Capture One képfeldolgozó szoftver sem, mikor új termékének, […]

Stavros Damos zenei illusztrációi

Mint tudjuk, a képzőművészet és a zene nem is állnak egymástól olyan távol, sőt kölcsönös hatással vannak egymásra. Gondoljunk csak a lemezborítók grafikai megoldásaira, a különböző zenekarok koncert plakátjaira, vagy akár a hangzást lefestő videoklipekre is, melyekkel úgy segítik a zenészek átadni mondanivalójukat, hogy a dallamoknak keretet adnak. A digitális művészek sokszor kapott anyagból hoznak […]

Design Lad, a humoros 3D illusztrációk mestere

Napjainkban a különböző szerkesztőprogramok segítségével, a grafikai elemek létrehozása nem ismer határokat. Azok az illusztrátorok és grafikusok, akik mernek kilépni a komfortzónájukból, esetleg egy új megközelítésbe helyezik az eddigi látványelemeket, azoknak meg van a lehetőségük arra, hogy igazán egyedit alkossanak. Most egy rendkívül eredeti művész munkásságát hoztuk el nektek, aki alkotásaival már rengeteg cégnek felkeltette […]

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram