A Google szerint az emberek nem gondolhatják azt ésszerűen, hogy a Gmailben lévő e-mail teljesen privát maradhat - legalábbis ez derül ki egy bírósági eljárásban használt nyilatkozatból, amit a cég múlt hónapban fogalmazott meg és most a Consumer Watchdog révén nyilvánosságra került.
A Google platformja nem csak hogy a legnagyobb részesedéssel bír világszerte, már majdnem 80 százalékkal, hanem a növekedése is a legnagyobbak között van: csak a Windows Phone 81 százalékos bővülése előzi meg az Androidét, amely éves összevetésben 80 százalékot nőtt.
Mindent lesöpör az Android
A napokban a felhasználók sokfelől jelezték, hogy nem tudnak hozzáférni a Microsoft bizonyos felhőszolgáltatásaihoz, gondok voltak az Outlookkal, a Kapcsolatokkal és a SkyDrive-val.
Az Instagram valójában nem egy fotószerkesztő program, hanem egy közösségi érzésre, kommunikációra alapozó szolgáltatás, ahol a tartalom képi és videós formában jelenik meg.
A Hadopi Franciaországban az elmúlt három évben több mint 2 millió figyelmeztető e-mailt küldött ki felhasználóknak, akik valamilyen szerzői jogsértéssel voltak gyanúsíthatóak.
A ZDNet ír arról, hogy augusztus helyett októberben csaphatnak le a felhasználók a Windows 8.1-re, amely eredetileg már augusztusban debütált volna. Ám ez nem azt jelenti, hogy a Microsoft elmaradásban lenne, ellenkezőleg: a vállalat jó úton halad afelé, hogy teljesítse az ígéretét.
Ennek megkönnyítésére készített a Microsoft egy rövid összefoglalót, mely segít eligazodni az egyes fejlesztői és üzemeltetői technológiák közt, illetve hozta létre a Microsoft Virtual Academy-t (MVA), amelynek kurzusain az érdeklődők rögtön próbára tehetik frissen megszerzett tudásukat.
A Lavabit a napokban állt le, ezt a titkosított email szolgáltatót használta az NSA kiterjedt elektronikus megfigyelési rendszeréről, a PRISM-ről részleteket kiszivárogtató Edward Snowden is, amikor a moszkvai repülőtéren rekedt.