Kategória: Archívum

Megérkezett a Windows 8.1

Már idén tavasszal hallani lehetett arról, hogy a Microsoft az Apple és Google operációs rendszeréhez hasonlóan a korábbinál gyakrabban frissíti majd a Windowst, hogy megjelenésében és funkcionalitásában is dinamikusabban tudjon reagálni az új trendekre.

Opcionális kiegészítés lesz Androidon az OpenCL

Azt már tudni lehet, hogy a Google nincs kibékülve az OpenCL-lel, így hivatalosan még nem szeretnék támogatni az Android operációs rendszeren belül.

Ölik egymást a mérnökökért a Szilícium-völgyben

Az Egyesült Államokban égető hiány van programozókból és jó számítástechnikai szakemberekből, mérnökökből.

Google TV helyett Android TV?

A Google végre meglépte azt, amire az egész iparág már régóta várt: kihúzta a talajt a Google TV alól. Az eredetileg a multimédiás tartalmak elérésre kihegyezett eszköz 2010 októberében jelent meg, a Sony ekkor mutatta be első Google TV készülékét.

Elit pénzjutalmat ajánl a nyílt szoftverek fejlesztőinek a Google

Számos nyílt forrású szoftverre terjeszti ki a Google a "bug bounty" programját, amelynek keretében egészen komoly összegeket fizet ki a biztonsági hibák megtalálóinak. A vállalat a Linux kernelt és az alacsony szintű szolgáltatásait vette célba mostani kezdeményezésével, a cél ezeknek, a Google számára több szempontból is fontos szoftvereknek a javítása.

A cookie-k leváltására készül a Microsoft

A Google után a Microsoft is beállt a cookie-k leváltására saját technológiát fejlesztő vállalatok sorába.

A világon mindenkiről tudja az NSA, hogy kivel levelez

Az amerikai nemzetbiztonsági hivatal, az NSA (National Security Agency) több százmillió kapcsolati listát, címjegyzéket gyűjtött be szerte a világról, köztük az Egyesült Államokból is az elektronikus levelezési, illetve az azonnali üzenetküldő szolgáltatásokból – írta meg tegnap az Edward Snowden által átadott dokumentumokra alapozva a A két híresség részt vesz az Hour of Code című 60 perces programozási tananyag egyik epizódjában.Gates egy hatvan perces előadást is tart a diákoknak az egyik olyan iskolában, amely csatlakozik az informatikai oktatást népszerűsítő Computer Science Education Week programsorozathoz. Ez a program az Egyesült Államokban fut, és december 9-én kezdődik.

A Legjobb Európai Gyermekbarát Tartalom díj

A Legjobb Európai Gyermekbarát Tartalom díj-ért indított verseny utolsó hónapjába lépett. A verseny célja, hogy arra ösztönözze a gyerekeket és fiatalokat, hogy olyan netes tartalmakat készítsenek gyerekek számára, amelyek a tanulásnak, a játéknak, a felfedezésnek, az alkotásnak adnak teret.

Bringázz a munkába! videópályázat

A Bringázz a munkába! (Bam!) kampány keretében a Magyar Kerékpárosklub és a Mobile 2020 projekt videókészítő versenyt ír ki az alábbi 2 kategóriában: (1) Kerékpározás a munkába és (2) Kerékpározás az iskolába.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram