2014 elején jelenik meg az Office 2013 első szervizcsomagja, az SP1, olvasható a hivatalos Microsoft Office blogban.
2014 elején jelenik meg az Office 2013 első szervizcsomagja, az SP1, olvasható a hivatalos Microsoft Office blogban.
Új fejezetéhez érkezett a Microsoftnak még a reklámszakemberek által is különösen agresszívnak ítélt hadjárata a Google ellen: a legújabb húzás az, hogy felsőruházati termékeket kínálnak olyan logókkal, melyek a konkurenst kívánják lejáratni.
A tulajdonos amerikai szolgáltató, az AOL tegnap bejelentette, hogy december 20-án leállítják a winamp.com weboldalt és a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokat, ezzel egyidejűleg a Winamp médialejátszó sem lesz továbbra letölthető a hivatalos forrásból, vagyis megszűnik a fejlesztés.
Az Android fejlesztői szemszögből rengeteget fejlődött az elmúlt évben, ezeket az újdonságokat szemlézi a HWSW és a NetAcademia közös App! képzéssorozatának következő epizódja, az Android Update. A 2013.
A Mozilla hosszú idő után újra teljesen felújítja a Firefox megjelenését. Lesznek olyan dolgok, amik eddig előtérben voltak, de most eltűnnek, mások pedig éppen, hogy több figyelmet kapnak. Az Australis kódnéven futó fejlesztés egyelőre a legelemibb fejlesztői változatban jelenik meg, de a legfontosabb irányok jól kiolvashatóak.
Az Amazon szerdán bejelentette legújabb termékét, a szolgáltatásként igénybe vehető desktopvirtualizációs megoldását, a Workspacest. A héten folyó Re:Invent konferencián bemutatott szolgáltatás értelemszerűen az Amazon adatközpontjaiban futtat Windows virtuális gépeket, amelyekre gyakorlatilag bármely platformról kliensalkalmazáson keresztül lehet bejelentkezni.
Az utóbbi hónapok egyik legnagyobb adatvesztési ügye az Adobe nevéhez kötődik, melyben illetéktelen behatolók 38 millió Adobe-ügyfél személyes adataihoz, jelszóemlékeztetőjéhez és hashelt jelszavához fértek hozzá, majd a komplett csomagot szabadon elérhetővé tették az interneten is.
Edward Snowden állítólag akár 200 ezer titkos dokumentumot is átadhat a médiának – írja egy korábban nem nagy figyelmet kapott megjegyzésre alapozva a Reuters hírügynökség.
A két cég hétfőn jelentette be az újításokat, nem sokkal azt megelőzően, hogy David Cameron brit miniszterelnök kezdeményezésére nagy internetes cégek vezetői találkozót tartanak a témáról Londonban – közölte a BBC és a Daily Mail. Cameron üdvözölte a bejelentést, ám hozzátette, hogy tényleges eredményeket is vár az újításoktól.