Kategória: Archívum

Most milliókat lehet kapni távmunkára, részmunkaidőre

Balázs Tibor, a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány vezetője szerint a magyar gazdaságra jellemző kötöttségek miatt a rugalmas foglalkoztatási formák, a távmunka vagy a részmunkaidős állások aránya lényegesen alacsonyabb mint Nyugat-Európában.

Saját fejlesztésű ARM chipekkel jön ki az Amazon

Az Amazon majdnem pontosan egy évvel ezelőtt jelentette be az izraeli Annapurna Labs felvásárlását, a becslések szerint nagyjából 350-370 millió dollárért szerezte meg az iparági veteránok által alapított chiptervező startupot.

Nehéz év vár az Androidra

A biztonsági cég szerint jelenleg az egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy az Android esetében nem a Google, hanem a telefongyártók azok, akiknek ki kell adniuk a frissítést egy-egy adott telefontípushoz. Ez pedig egyrészt lassan megy nekik, másrészt az új frissítések sokszor nem elérhetőek a régebbi készülékekhez.

Elkészült a 4.4-es Linux kernel

Torvalds saját becslése szerint az új kiadás mintegy 75 százalékát a különböző meghajtófrissítések adják és mindössze 10 százalékot tesz ki a különböző processzorarchitektúrák (elsősorban az ARM) jobb támogatása.

Kisebb léket kapott a Skylake

A teljes rendszer fagyását eredményező hibára bukkant az Intel Skylake processzoraiban az extrém nagy prímszámok kutatásával foglalkozó Mersenne-közösség. Az épp most 20 éves Prime95 alkalmazás bizonyos beállítások mellett végzetes hibát okozhat a Hyper-Threading technológiával ellátott Skylake processzorok esetében.

Sok Internet Explorer kiadástól búcsúzik a Microsoft

Alaposan leszűkíti a támogatott böngészőinek körét a Microsoft. A vállalat a januári patch-keddet követően csak a támogatott operációs rendszerein elérhető legfrissebb Internet Explorerekhez fog kiadni hibajavításokat.

Adobe Illustrator CC (2015.2) újdonságok

 

Autókban is elérhető lesz az Office 365

A Microsoft megállapodott a Harman International Industries céggel, aminek köszönhetően a közeljövőben az Office 365-öt a gépkocsikban is használni lehet majd.

A Microsoft nem támogatja tovább a régi böngészőit

A Microsoft hivatalosan is nyugdíjba küldi az Internet Explorer 8-as, 9-es és 10-es verzióját a Windows operációs rendszer legtöbb változata alatt, itt az ideje tehát frissíteni a programot.

Újabb érdekes vállalat került az Apple kezére

A rutin mindig ugyanaz: először befut a pletyka, hogy az Apple új céget vásárolt, majd határozatlan idő múlva a cég szóvivője megerősíti egy sajtósnak.

 

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram