Már 2020-ra, vagyis alig négy-öt éven belül 5 millió állás válik feleslegessé a mesterséges intelligencia és az algoritmusok fejlődése miatt.
Már 2020-ra, vagyis alig négy-öt éven belül 5 millió állás válik feleslegessé a mesterséges intelligencia és az algoritmusok fejlődése miatt.
A Sony Creative Software bejelentette a Sound Forge Pro Mac és a SpectraLayers Pro szoftvereinek a legújabb verzióját. Mindkét szoftver megvásárolható külön vagy a kapcsolódó Audio Master Suite 3 csomag részeként.
Nem pénzzel, hanem szolgáltatással támogatja a tavaly decemberben létrehozott Microsoft Philanthropies a nonprofit szervezeteket és egyetemeket. Három év alatt egymilliárd dollár összegben nyújt felhős szolgáltatásokat számukra a vállalat – jelentette be Davosban Satya Nadella vezérigazgató.
A Google jelenleg is használ ilyen rendszert, Zopfli néven, amelyet három évvel ezelőtt tettek közzé, és amelynek jótékony hatását mi is kipróbálhatjuk például akkor, ha a mobil Chrome beállításai között aktiváljuk az Adatforgalom-csökkentőt.
Egyetlen jól irányzott mozdulattal tette a "PR"-t a "privát szféra" kifejezésbe a Facebook: a vállalat bejelentette, androidos alkalmazásába integrálja a Tor képességeit.
Felvásárolta a Ustream videós platformot az IBM - jelentette be a Nagy Kék néhány perce. A felvásárlás lehetőségéről reggel a Fortune adott először hírt, a felvásárlás tényét most az IBM hivatalosan is elismerte, a cég azonban nem hozta nyilvánosságra a tranzakció értékét.