Webböngészőkkel tele a padlás - és annak ellenére, hogy a Chrome / Firefox / Edge szentháromság az egész világot az uralma alá hajtotta, még mindig üzletet és kihívást látnak benne a tech-cégek, hogy újabb és újabb fejlesztésekkel rukkoljanak elő.
Webes szakemberként egyébként úgy egy tucatnyi böngészőt ismerek - előnyeik és hátrányaik alapján például egyértelműen a fenti hármas mögött kullogó Opera mellett tettem le a voksomat, évek óta ez az alapértelmezett browserem, ami mellett mindig fent van a gépen egy Firefox Developer Edition is (és persze a fent említett hármas).
Nálam persze ez másként van, mint az egyszeri web-felhasználóknál, ugyanakkor a szakmai előnyökön túl egyértelmű családi előnyei is vannak az ilyen felállásnak: ha a családban csak egy PC van, de három felhasználó, három különböző böngészővel mindenféle varázslás nélkül el lehet különíteni azok webes életét, így még véletlenül sem publikálok soha, sehol más nevében.
Ezek mellett pedig - puszta kíváncsiságból - időnként szeretek elkalandozni az ismeretlenben, így csak az elmúlt egy évben olyan feltörekvő vagy speciális böngészőket is kipróbáltam, mint a Tor, vagy a Comodo Dragon, és részt vettem a Maxthon 5 bétatesztjében is.
Ez a kíváncsiság vitt rá arra is, hogy egy hirtelen ötlettől vezérelve feltelepítsem a Vivaldi böngészőt a számítógépemre. Előbb csak az otthonira, aztán az otthoni notebookomra, majd pedig a munkahelyi PC-re is.
Szerelem első látásra
Hazudnék ha azt mondanám, hogy korábban nem hallottam a Vivaldiról, de mivel az ember gyarló, hajlamos a név alapján ítélni, és mindig is valamiféle buta Opera vadhajtásként tekintettem erre a böngészőre, és eszem ágában nem volt foglalkozni vele - főként azért mert az egyébként főleg mobilokon népszerű törpeböngésző, az Opera rajongójaként ismertem annak történetét, és tudtam, hogy a Vivaldi-t az Opera korábbi CEO-ja, Jon Sthepenson von Tetzchner alapította, miután lelépett az anyacégtől.
(Érdekesség egyébként, hogy Tetzchner elnöksége alatt integrálta az Adobe az Opera - azóta megboldogult - rendering motorját a Presto-t a CS termékeibe, beépítve azt a Go Live-ba, a Photoshop-ba és a Dreamweaver-be, ezzel jelentős technológiai előnyhöz juttatva magát a versenytársaihoz képest.)
Telt - múlt az idő és a Vivaldi Technologies csak nem tűnt el a süllyesztőben, és a böngésző január 16-án (nem sokkal a második születésnapja után) megkapta a stabil 1.0 verzióját, amit a cég intenzív reklámkampánnyal ünnepelt meg, aminek én, mint potenciális célszemély hirtelen a közepébe keveredtem: ahol csak lehetett belebotlottam a Vivaldi nevébe, míg végül úgy döntöttem, hogy legyen, kipróbálom.
A telepítés után azonnal láttam, hogy Opera “uncsitesóval” van dolgom, ismerős kezelőfelület fogadott: ez önmagában nem feltétlenül jó hír, de én örültem neki. Aztán beütöttem az első URL-t és leesett az állam. A Vivaldi gyors. Elképesztően gyors.
Konkrét példával élve másodperceket ver a Edge-re és a Firefox-ra de még a rokonböngésző Operára is, és mondhatni fej - fej mellett halad a Chrome-val (a Vivaldi is a Chrome nyílt forráskódú Blink motorját használja) sokszor megelőzve azt, de a tesztek alapján a legnagyobb sebességű produkálva.
Ezt tapasztalva már felvontam a szemöldökömet, és elkezdtem aktívan használni a Vivaldi böngészőjét, és nem kellett hozzá sok idő, hogy megszeressem.
Kétmillió veréb nem tévedhet…
A böngészőt az elmúlt két évben 2 millióan töltötték le - a fejlesztők a felhasználói felületet a tesztelők visszajelzései alapján alakították ki, így vannak apró, de alapvető eltérések a szokásos böngésző elrendezéshez képest.
A legfontosabb talán a jobb oldalon található szolid oldalsáv, amivel néhány éve már az Opera is kísérletezett. Ennek akkoriban még nem láttam értelmét, de mára másként gondolom: lehet, hogy elkényelmesedtem az idők folyamán, de sokkal valószínűbb, hogy az azóta elterjedt HD felbontású, szélesvásznú monitoroknak köszönhetően már sokkal jobban elfér a képernyőn az a keskeny csík, mindenesetre kényelmessé teszi a böngészést.
Ezen egyébként mindenki a ízlésének megfelelően definiálhat saját eszköztárat, alapértelmezetten a könyvjelzők és a letöltések ikon látható, és persze valami egészen új dolog is, a “jegyzetek” funkció.
Ez egy nagyon életképes dolog, eddig ilyesmire külön beépülőt kellett használni - Evernote-ot vagy Onenote-ot, vagy más harmadik partnertől származó megoldást, pedig kézenfekvő dolog az egyes weboldalakhoz jegyzetet fűzni, majd azt felszinkronizálni a felhőbe. A jegyzethez egyébként a weboldal egyes részei is hozzáadhatóak egyszerű kijelöléssel, így akár egy hosszabb szöveg kivonatolására is beépített lehetőséget nyújt a Vivaldi.
Az oldalsávra ezen kívül a kedvenc oldalainkat is ki lehet tenni, és ezek megjelenítése is nagyon ötletes: egy változtatható méretű keretben jelenik meg az első kattintásra a kiválasztott oldal, az éppen megnyitott tartalom mellett, így egy képernyőn látható az éppen böngészett és a frissen megnyitott tartalom.
Ez a funkció kapóra jön, ha egy oldalról a másikra szeretne tartalmat másolni a felhasználó, vagy éppen egy fejlesztőnek, aki a mobilnézetet (a fülről megnyitott oldal mérete változtatható) és az asztali nézetet szeretné egy böngészőablakban látni.
Ugyanerre a sémára épül egy másik nagyszerű újítás is: ezt a funkciót a Vivaldi ugyanis nem csak böngészőfüllel tudja, hanem többel is. Ha a CTRL billentyű lenyomásával választom ki a böngészőfüleket, akkor egy kattintással az összes fület megjeleníti a böngésző egy képernyőn egyfajta áttekintő nézetben.
Újdonságok terén egyébként ezeken kívül sincsen szégyellnivalója a Vivaldinak: a személyes kedvencem az eddig csak operációs rendszerekben látott “feladatkezelő”, ami egyben személyre szabott irányítópultja a különböző böngészőfüleken megjelenített tartalmaknak, és szigorú felügyelője azok erőforráshasználatának, de megemlíthetném még a funkciókereső fület is, amit leginkább az új Adobe CC mesterséges intelligencia alapú keresőjére hasonlít, és egyszerre keres belső funkciókat, leírásokat és webes tartalmakat is.
Egy személyre szabható világ
Őszintén mondom, hogy az első olyan böngésző, ahol sikert értem el az egérmozdulatok használatával. Ezt a funkciót az Alt billentyű lenyomásával lehet aktiválni, és a Vivaldiban valóban működnek a különböző előre beállított mozdulatok. A Vivaldi jól azonosítja, hogy mit szeretnék, nem keveri a gesztusokat, sőt arra is képes volt, hogy megkülönböztesse a kiadott parancsot az eredeti elképzeléstől és attól a “verziótól”, amikor véletlenül az aktiválóbillentyűn maradt a kezem. Ilyen egérmozdulatokból sajnos nem sok van: az egérkurzor a képernyő közepén való lehúzásakor új ablak nyílik meg, amit a bal oldal tetejéről indított “lóugrás” mozdulattal lehet bezárni (ami fordítva is működik, ha ugyanezt alulról indítva megismételtem, a bezárt ablak újranyílt). Ezen túl még az oldalelőzményekben lehet lépdelni a kurzor jobbra és balra mozgatásával.
Aki ezt a néhány alapfunkciót kevésnek találná, annak természetesen lehetősége van egyedi egérmozdulatok létrehozására is, a beállítások menüben. A Vivaldiban, bár némileg visszaköszön a Chrome szemlélet a beállítások menüpontban, mégis sikerült ezt a funkciót sokkal fejlettebbé, sokkal használhatóbbá tenni, mint más böngészőkben és ennek két alapvető oka van.
Az első ok, hogy végre (hallelujah!) nem böngészőlapon nyílik meg, hanem egy fix méretű, optimalizált, jól katalogizált párbeszédpanelen.
Szubjektív vélemény ugyan, de szerintem a böngészőbeállítások teljes képernyőn való megjelenítése rossz út, sokkal kevésbé áttekinthető teljes képernyőn keresgélni, mint egy korlátozott méretű ablakban.
A második indok pedig az, hogy a Vivaldi felülettervezői végre nem akartak funkciókat elrejteni, hanem a kategóriák szépen, áttekinthetően fel vannak sorolva. Egyébként értem én, hogy az egyszerűsítés a felhasználó érdekeit szolgálja, de ezt - például a Chrome - már olyan tökélyre fejlesztette, hogy ha az ember valami ritkábban használt funkciót szeretne elérni (mondjuk a cache ürítést, vagy a böngésző alaphelyzetbe állítását) akkor gyorsabb újratelepíteni az egészet, mint keresgélni a “speciális” beállításokban. A Vivaldiban ez szerencsére nem így van.
A beállítások menüpont ezen túl is erőssége a böngészőnek. Kis túlzással az utolsó szögig mindent személyre lehet szabni a felhasználói felületen. Néhány kattintással áthelyezhetőek a panelek, beállíthatóak az alapértelmezett színek, megjeleníthetőek - elrejthetőek a kívánt és nem kívánt opciók. Vannak látszólag apró dolgok, mint például a színtévesztés kompenzálása, amik ugyan nem érintenek sok felhasználót, adott esetben mégis létfontosságúak tudnak lenni.
Összegzés
Néhány nap után Vivaldi a kedvenc böngészőmmé vált. Hogy ez meddig lesz így, nem tudom, hiszen már elérhető az Opera Neon, ami mögött azért ott áll az Opera több, mint 20 év tapasztalattal, és elképesztő mennyiségű innovációval, de egyenlőre még idegenkedem letérni a kikövezett útról. Az bizonyos, hogy a web olyan ütemben és irányban fejlődik, ami folyamatos változásra kényszeríti a felhasználókat, és a Vivaldi által képviselt - kísérleti? - böngészők, mindenképpen betekintést engednek a jövőbe.
Ha másért nem, hát emiatt mindenképpen érdemes kipróbálni a Vivaldit. De azoknak is bátran ajánlom, akik jelenleg még nem foglalkoznak azzal, hogy mit hoz majd a jövő, egyszerűen csak egy gyors, kényelmes és könnyen testre szabható böngészőt keresnek, és hajlandóak letérni a “konvencionális” böngészők által kikövezett útról.
Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.