Lezajlott a MiaMI 2.0 konferencia, és rengeteg érdekes gondolat hangzott el a kép és vidógyártás jövőjét illetően.
Creativity First
A Yamaha 70-es, 80-as évekbeli népszerű hardverprocesszorai most már digitális környezetben is korlátlanul elérhetőek.
A maga nemében klasszis: a Yamaha VCM technológiája
Már elég régóta vágyott cél volt elkészíteni egy világklasszis analóg audio processzor pontos digitális mását - egészen addig, amíg a Yamaha – a világ legnagyobb és legsikeresebb hangszergyártója – be nem mutatta azt a forradalmi technológiát, ami lehetővé tette az analóg hardverek pontos digitális reprodukcióját: a Virtual Circuitry Modeling (VCM, virtuális áramköri modellezés) technológiát.
A VCM-et egy rangidős japán tervezőmérnök, Toshifumi Kunimoto által vezette csapat fejlesztette ki. Kunimoto volt a Yamaha első fizikai modellezéses hangszereinek (VL1 és VP1) az alkotója. A VCM tette lehetővé az analóg áramköri elemek egyedi komponenseinek (mint pl. az ellenállások, kondenzátorok, stb.) ultra-realisztikus reprodukcióját. Az áramkör működésének a modellezése és az egyes komponensek közötti interakció mellett a VCM az analóg hagnminőség nüansznyi részleteire is ügyel, mint pl. a finom karakteriksztikus szaturációk és non-lineáris jelleget is tartalmazza, melyek már olyan finomságok, amelyeket egy egyszerű digitális szimuláció képtelen visszaadni.
Minden egyes effektet az iparág legkifinomultabb fülei elemeztek ki egy professzionális lehalllgatási környezeteben és hangolták őket folyamatosan addig, amíg a legjobb eredményt sikerült elérni. Lélegzetelállítóan pontos, mégis nagyon zenei - a VCM technológia az analóg hangzás modellezésének legfejlettebb módja, ami mostantól elérhető a Yamaha és a Rupert Neve Design Portico plug-inekben.
Vintage Channel Strip
A Vintage Channel Strip három plug-int tartalmaz: az EQ 601, a Compressor 260 és a Compressor 276 modulokat, melyek a 70-es évek népszerű EQ-jának és kompresszorainak a hangkarakterisztikáját reprodukálták. E három hardver mestermű analóg áramköreit hűen lemodellezték, majd mérnökök által finomhangolták, végül pedig egy olyan felületet kaptak, amelyek az egyszerű kezelhetőséget a kivételes hangzásbeli lehetőségekkel kombinálták.
Mindegyik plug-in elérhető VST2.4, VST3 és Audio Units formátumokban, több példányban futtatható módon a népszerű DAW-kban mint pl. a Cubase vagy a Nuendo.
Vintage Open Deck
Egyfelől azokat az analóg áramköröket modellezi amelyet a régi szalagos stúdiómagnókban voltak, másrészt a VCM technológiának köszönhetően az analóg mesterszalagok hangzásvilágával is elláthatjuk saját hangzó anyagainkat. Négy jellemző és karaterisztikus, de mégis friss hangzású stúdiómagnó hangzását emulálják ezek a plug-inek a 70-es és 80-as évek népszerű gyártóitól, mint pl. a Studer, Ampex, Revox és társaik.
Vintage Stomp Pack
Plug-inek gyűjteménye, amely a 70-es évek népszerű gitárhangzását reprodukálja digitális formában. A VCM technológia ezeket a vintage effekteket széles körűen és hitelesen modellezi, beleértve a hardver részeinek és komponenseinek az egyedi karakterisztikáját is. Az eredmény: meleg, barátságos és nosztalgikus hang és egy könnyen használható felület, ami az eredeti effektpedálok érzetét kelti.
A csomagban található plug-inek:
Rendszer | Mac OS X 10.6 / 10.7 / 10.8 / 10.9 / 10.10 / 10.11 |
Processzor | Intel Duo Core |
Memória | 2 GB |
Tárhely | 8 GB |
Képernyő | 1024 x 768 |
Egyéb |
|
Windows:
Rendszer | Windows 7 / Windows 8.x / Windows 10 |
Processzor | Intel vagy AMD dual core |
Memória | 2 GB |
Tárhely | 8 GB |
Képernyő | 1024 x 768 |
Egyéb |
|
Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.
Lezajlott a MiaMI 2.0 konferencia, és rengeteg érdekes gondolat hangzott el a kép és vidógyártás jövőjét illetően.
Kedvezményes QuarkXPress 2025 Black Firday alkalmával! A legújabb innovációkkal professzionális szintre emelkedhetsz a publikációk világában.
Most féláron juthatsz hozzá a az ABBYY szoftvereihez amíg a Black Friday tart! Itt az ideje forradalmasítani dokumentumkezelési módszereidet!