[9. rész] HetiRajz #PORTRÉ - Németh Dóra


A heti #portré alanya Németh Dóra, egy kislány, aki mindig rajzolt - aki a színes, általában cute-scary lényeivel lépett a szívembe. Sose tudni náluk, hogy megölelnek, vagy letépik a fejed. De ezt ő is elmondja, az eddigi leghosszabb (2 nap), és legszínesebb (játszótéren (is) készült) beszélgetésben. Lesz szó egy lényegtelen-lényeges indiánról, Myazakiról és arról, hogy csak békén kell hagyni az embert és pikkpakk jobban fog rajzolni.


leadkép_0.jpg

 

Az interjú előtt kérdezted, hogy fogok-e kérdezni a lényekről, mert akkor kitalálsz valami bullshitet. Sikerült?

Nem, nem találtam ki bullshitet.

Akkor tehát honnan szeded a lényeket?

Hát, ez egy remek kérdés. Sajnos nincs is rá valami frappáns válaszom, valahogy úgy alakult, mikor újrakezdtem a “csak magamnak” rajzolást, hogy lényeket rajzoltam. Így is maradt. 8 évesen talán Jim Henson lényeinek lehetett nagyobb hatása, meg a Fantasztikus labirintusnak. Talán a Természet csodái sorozatnak. A lényekbe mindenesetre sok mindent bele lehet rakni, lehet kísérletezni. (Kis közjáték - a gyerekem leesett a hintáról)

Ó, sajnálom. remélem, nincs baj. Én Myazakit tippeltem volna, és talán a gyermeket is - bár nem tudom, néz-e már ilyeneket.

Myazakit is szeretem igen. Főleg a Spirited awayt. Meg a szürrealista, groteszk dolgokat. Azok izgik.

 

kép3_9.jpg

 

Hogy kezdődött a rajzzal való kapcsolatod?

3 évesen. Legalábbis az első rajzos, talán az első emlékem az, hogy indiánt rajzolok. Ne kérdezd, hogy miért épp azt. Nem voltam egy indiánrajongó.

És az indián után?

Hát, olyan alapértelmezett volt mindig. Én voltam a kislány, aki mindig rajzolt. De aztán abbahagytam ezeket a spontán alkotós dolgokat, kamaszkor környékén azt hiszem. Haszontalannak éreztem. Azért persze tanultam rajzolni, meg az iparra (Momera) szerettem volna menni, eléggé félgőzzel.

Ééééés??

Hát, nem vettek fel. Helyette a BME-n tanultam terméktervezést. De aztán meg 3Dztem és grafikáztam egyetem után, nem lettem formatervező sem és mikor kirúgtak az első állasomból, és céltalanul lézengtem, egyszer csak elmentem Dániába egy hojskoleba 4 hónapra és az ottani nyugi beindította a dolgokat. Ez volt 8 éve.

 

kép5_7.jpg

 

Kitől tanultál rajzolni? És hogyan? Kockológia, meg minden? És utána persze még inkább érdekel, hogy "BEINDÍTOTTA A DOLGOKAT" - az mi?

Kockológia, meg minden. Úgy értem, ez egy olyan környezet volt, hogy lehetett “csak úgy” alkotni. Tudod, nem megtervezni valamit, egy külső brief alapján, hanem csak úgy spontán.

Éééééés?? //megint valami baleset a gyermekkel?

Nehéz a játszón fókuszálni, na. Talán vannak emlékeid. Nos azóta rajzolom ezeket.

Tehát csak annyi indított be téged, hogy hagytak szabadon alkotni?

Igen, nagyjából. Ilyen röviden is le lehetett volna írni?

kép8_7.jpg

 

Engem lenyűgöznek a dolgaid, elképesztő szabadság, fantázia, kedvesség és íz szorult beléjük. Nehezen hiszem el, ha engem békén hagynak 4 hónapig, ilyesmi jönne elő belőlem.

Oh ennek örülök, köszönöm. 8 éve azért kicsit másmilyenek voltak. Akkor a golyóstoll volt a kedvenc eszközöm egy ideig, aztán a mártogatós toll.

Pont ezt akartam kérdezni. Mivel rajzolsz, mire? Van preferencia?

Most ipaden, amióta megvettem. Régebben sokáig tűfilc + Adobe Photoshop volt. Vagy brushpen, színes ceruza, grafit. Próbálkoztam az akvarellel, de az végül nem maradt kedvenc. Meg vannak a gyapjúlények is, de az nem rajz.

 

kép2_13.jpg

 

Már próbáltam, de megint megpróbálom. Fogjunk egy konkrét lényt. Arról mesélj, hogy lett, lesz. Mondjuk az erdei hal-lény, a színes vektor tóban? De a láma-jelleg is érdekel, van pár, ahol orákulum-stílt érzékelek, de a kedvencem az erdei haltündér/rozmár/lény.. nem tudom, mi az. Megtennéd, hogy mesélsz róla - ha tudsz? Aztán leakadok erről a témáról, ígérem.

//folytathatjuk később? Este válaszolok erre. Nehéz összeszedett mondatokban írni a hinta és a homokozó között, addig átgondolom a dolgot.

Rendben.

Később:
Régebben ezek ilyen spontán, egy nekiüléses, előre nem kitalált, átgondolt rajzok voltak, legtöbbször lények, mindenféle kettéváló testekkel meg kilógó belső indákkal, hangsúlyos szemekkel, textúrákkal. Valahol ez a fura, kényelmetlen érzés izgatott mindig, amikor az ember ránéz egy ilyenre. A kettősség. Hű, ez jól néz ki, de fúj, mi jön ott ki belőle? Ezek a kettős, bizonytalan érzések nagyon izgalmasak szerintem. Szerettem a random dolgokat is, sokszor valami teljesen oda nem illő akármi szöveget vagy szót komponáltam az egészbe. Szóval, pont a nem tudatosság, a tudat alatti volt a lényeg. Nem erőlködtem koncepciókkal. innen jött a Subconscious Tails.

Mára megváltozott ez. miután megszületett a fiam, már nem volt lehetőség ezekre a nekiülős sessionökre, kis darabokra tört az idő. Ekkor kezdtem el a nemezfigurákat, azokat úgy is pont jól lehetett csinálni, 15 perces etapokban, egyébként a spontán alkotási folyamatot megtartva. Akkor nem is rajzoltam. A digitális rajzolás 2 éve hatalmas löketet adott, sokkal könnyebb és haladósabb volt így rajzolni. Elkezdtem előre tervezni, aztán később sztorit is kitalálni.

DE a kérdésedre válaszolva, a lények kinézete még mindig ilyen spontán módon alakul, és most is a kettősség érdekel, a cuki, de furcsa/gusztustalan/bizarr. Vannak ilyen típuskarakterek, amik maguktól alakultak az idők során. A nyúl/macska/pocokszerű a leggyakoribb, és a madár, újabban a hal/béka. Az erdei hallény, amit említesz, az épp a hal/béka. Ez egy hatalmasra nőtt hal, az erdei rózsaszín varázstóban. kifejezéstelenül bámul.

Nem tudni igazából, hogy ő most jó arc-e?

Igen, van ez a harmadik szem jelenség. Nincs ezeknek ilyen hátsó jelentéstartalma, csak a saját szórakoztatásomra kerülnek ezek a rajzra, mint a kötött sapka/garbó, váratlanul előbukkanó inda, vagy szarv, mackójelmez.... ne kérdezd. Ha látok valami érdekeset, van, hogy beépítem. inspiráció-függő vagyok, gyűjtögető.

 

kép1_8.jpg

 

A rajzon kívül mi fontos az életedben? Nyilván a gyermeken túl.

Most épp a másik kattanásom a data visualization/information design.

Hobbi: Mostanában sajnos nem fér be túl sok minden, de bringázni szeretek, ha lenne sok pénzem meg időm, eljárnék kerámiázni meg jógázni. És workshopokra! Inspirációgyűjtögető vagyok, mindig új élmények meg új információk kellenek. Egyedül járok kiállításra, mert senki sem tolerálja, hogy elolvasom az összes kiírást. Egy ideális nap felét a képregénykönyvtárban tölteném.

És a data visualisation? Honnan jött? Mit csinálsz vele?

Hat, azt hiszem az is az információgyűjtögetésből/elemzésből. Nagyon szeretem a vizualizációkat, magyarázó ábrákat, hasonlókat nézegetni is. Egy ponton be kellett ismernem magamnak, hogy a grafikai munkának az a része, amikor az ügyfél érzéseit kell vizuálisan megjeleníteni, végtelenül frusztrál. Tényeket sokkal jobban szeretek ábrázolni, és akkor kitaláltam magamnak, hogy erre lehetne haladni inkább.

 

kép4_10.jpg

 

Ki és mi inspirál? Alkotó, oldal, kiadvány?

Képregények, pl.: hatalmas Mignola rajongó vagyok. Animációk, animék... Miyazaki, persze. A street art, a lowbrow, a szürrealizmus. A Juxtapoz magazine által képviselt vonal. Minden, ami furcsa - tetoválók, meg a creature design! És újabban a gyerekkönyv illusztrációk. (Az a genya szülő lettem, aki nem olvas fel olyat, amiben csúnyák az illusztrációk). Jake Parkert nagyon szeretem pl, bar nem gyerekkönyv-fronton. Ilyenek jutnak eszembe így hirtelen. Meg a zine-k! Azt kihagytam. Az ukmukfukk zinefest nagyon klassz élmény minden evben. Kivéve, ha elmarad a vírus miatt.

A gyermeked fogékony a rajzra, vizuális dolgokra? És hogy viseli, hogy nem olvasol, csak szépen illusztrált könyvből? Vagy ez tulajdonképpen jó élmény, neki a könyv mindig szép lesz.

Nem, őt ez nem annyira érdekli, legalábbis aktív szinten. Meg azért ne gondold, hogy akkora terrorban tartom, de Bogyó és Babóca és társai azért tiltólistásak. De rengeteg csodaszép gyerekkönyv van már szerencsére, szóval nincs ezzel gondja, van választék.

 

kép7_7.jpg

 

iPad - melyik appon rajzolsz? Pencil? Vagy más stylus?

Procreate, pencil.

Van üzenet, ars poetica, amit átadnál a csoportban a kezdőbbeknek, kollégáknak, akármi, amit javasolsz, vagy bármi?

Nem vagyok túl jó ezekben a nagy megmondásokban. ami nekem működik, másnak lehet, hogy rémálom. Mindenesetre itt megragadnám az alkalmat, hogy elmondjam, hogy nagyon szeretem ezt a csoportot. Ez egy pozitív és biztonságos közeg az alkotásra, sokszor sokat lendített rajtam is.

 

Reméljük Ti is kedvet kaptatok ezután az interjú után a rajzoláshoz, ebben pedig tökéletes társra lelhettek az Adobe, és Wacom termékekben!

Ha pedig még több kiváló alkotással szeretnétek találkozni, akkor figyelmetekbe ajánljuk a szoftver.hu által szponzorált Hetirajz csoport kiállítását a pécsváradi várban. Várunk mindenkit nagy szeretettel! A kapcsolódó cikkünket itt találjátok.

(Facebook - HetiRajz Privát csoport)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram