[7. rész] HetiRajz #PORTRÉ - Laczházi Bálint


A heti #PORTRÉ alanya Laczházi Bálint - a nevét még talán nem jegyezted meg, de a karakterei biztosan megvannak, ha már láttál egyet. Erős szimbólumok, egyszerű, tiszta - "szemtelen" - karakterek. És megint kiderül, milyen hihetetlen fontos a rajztanár egy ember életében.


lead_5.jpg

 

Hogyan, mikor és miért kezdtél rajzolni?

Igazából mindig is szerettem a kreatív dolgokat, így rajzolni is szeretek egészen óvodás korom óta, bár ez mindig is megmaradt hobbi szinten nálam. Alsóban voltam pár rajzversenyen, de sosem gondoltam sem én, sem a szüleim, hogy ezzel megérné külön foglalkozni. Felsőben egy nagyon jó rajztanárunk volt, aki mind a művészettörténeti, mind az alkotói oldalt megmutatta nekünk, és rengeteg technikát, stílust kipróbáltunk. Nagyon élveztem a rajz óráit. Ezután elkerültem gimibe, ahol sajnos nem fektettünk túl nagy hangsúlyt a rajzra, és nem is igazán rajzoltam, majd egyetemre kerülve úgy döntöttem veszek egy iPadet, hogy rendezettek legyenek a jegyzeteim, és miután elkezdtem rajta firkálni nem volt megállás.

 

kép1_4.jpg

 

Tehát a munkád nem ebbe az irányba mutat?

Nem. Soha nem készültem ilyen pályára, nem is tanultam külön. Persze nagyon szeretem csinálni, és még az is lehet, hogy a jövőben elvégzek valamilyen tanfolyamot ebben az irányban, de jelenleg a Gazdasági Egyetemen tanulok, szeptembertől két szakon is egyszerre. Sőt, a rajz is csak felsős koromban volt a kedvenc tárgyam, egyébként a matekot, a tesit és a nyelveket szerettem mindig is.

 

kép2_8.jpg

 

Oké. A legfontosabb kérdés, alig bírtam ki, hogy ne ezzel kezdjem. Hogy lettek a karaktereid szem nélküliek? Illetve az arc geometriája is érdekel, bár arra van tippem.

Igen, erre gondoltam hogy ki fogunk térni. Alapvetően több oka lehet annak, hogy végül ide jutott a stílusom, és egy konkrét okot emiatt nem is fogok tudni mondani, úgyhogy mondok inkább többet. Szeretem az egyszerűséget, és mindig próbálok megszabadulni a szerintem felesleges, vagy nem olyan fontos dolgoktól. Inkább érzelmeket, érzéseket akarok átadni, és ugyan rendkívül tisztelem azokat akik egy-egy érzést az utolsó ráncig vissza tudnak adni egy arcon, addig ez alatt a kb egy év alatt mióta digitálisan rajzolok rájöttem, hogy én nem innen akarok közelíteni. Én azt akarom, hogy aki ránéz a rajzra, az összességében elmeséljen valamit a maga egyszerűségével, színeivel, formáival, kompozíciójával, és tudja azt magáénak érezni. Éppen ezért is van az, hogy amikor nincs fontos szerepe a nemnek, akkor anélkül ábrázolok. Az arccsont viszont mindig is jelen volt a rajzaimon ahogy én tudom, erre aztán már felhívták a figyelmem és valóban szerepet játszhat az, hogy jómagam is elég erős arccsonttal rendelkezek.

 

kép9_2.jpg

 

Kicsit hatással volt rám az is, hogy felköltöztem Pestre, és valóban megcsapott az, hogy az emberek mennyire magukba zuhanva, szinte embertelenül, érzelmek nélkül vagy azokat akár szándékosan is takarva közlekednek, és szerettem amikor mondjuk valakiről a  kezei, tartása vagy a ruhái árultak el valamit, így én is próbálok ezekkel kommunikálni. Szóval lényegében a szemek csak lekoptak, mert sokszor azt vettem észre, hogy nem adnak hozzá a mondanivalómhoz.

 

kép3_4.jpg

 

Igen, az arccsontodra gyanakodtam én is. Nagyon tetszik nekem ez a stílus, nem titok. Milyen technikával készíted a textúráidat, árnyékokat? 

Köszönöm, ezt akárhányszor hallom, mindig ugyanolyan jól esik. iPad (2018)-on és Apple Pencillel rajzolok, és a Procreate appot használom, amibe beleszerettem rögtön. Rengeteg király alap ecset van benne, de tudsz akár magadnak is készíteni (rajzolni, fotózni), vagy az internetről letölteni újakat. Én ha jól számolom összesen 5 ecsetet használok, ebből 2 az alap ecsetek közül való (Monoline, Technical Pen), és őket kontúrozásra használom. A másik 3 ecset egy netről ingyenesen letöltött csomagban volt, ami kifejezetten grain brush-okat tartalmazott, ezeket állítottam be úgy, hogy számomra könnyű legyen használni. A folyamatot pedig videón talán könnyebb követni. Az árnyékolás pedig sok kísérletezés eredménye, aminek szerintem sosem lesz igazán vége.

 

kép4_5.jpg

 

Jó, hogy mondod: esetleg csinálnál egyszer nekünk egy videót egy kép folyamatáról? Van már ilyenünk néhány, de gyűjtjük őket. Biztos sokan örülnének a csoportban.

Persze! Az alkalmazás egyébként magától veszi folyamatosan a képernyőt, így minden rajzomról van timelapse videóm, Instagramon néha mellékelni is szoktam, viszont még nem békéltem meg teljesen azzal, hogy a saját kis bénázásaimat (pl amikor 10x futok neki a kézfejnek) mutogassam, de tudom, hogy ez normális, és az a jó, ha mások is látják, hogy ennek bizony ez a folyamata, és nem az amikor ezeket a "hibákat" kivágva posztolják a videót. Ezeket igazából ezután betehetem a képek alá kommentben ha van rá igény. Egy magyarázós videó azért nagyobb falat, arra csak akkor veszem rá magam, ha sokan nagyon szeretnék.

 

kép5_4.jpg

 

Én erre gondoltam - Timelapse kiváló. Mi van az életedben a rajzon kívül?

Most kicsit visszanyúlnék, hogy alátámasszam a legelső állításom, miszerint mindig is szerettem a kreatív dolgokat, mert szerencsére sok ilyennel tudtam foglalkozni eddig. Kiskorom óta gimiig akrobatikus rock and rollt-t táncoltam és klarinétoztam, pár évig néptáncoltam. Gimiben minden évben kisfilmet kellett csinálnunk Halloween-re, ebben mindig aktív szerepet vállaltam, tehát szöveget írtam, rendeztem, játszottam, stb.

A gombavatón (nálunk ez van szalagavató helyett) is több ilyen feladatot vállaltam el, pl a színdarabban játszottam, díszítettem, megterveztem az osztály gombját. És persze tanultam. Sokan talán strébernek is tartottak, és szerettem is tanulni szóval nem is baj, meg azért sem, mert nagyon jól sikerült az érettségim, ami miatt simán felvettek egyetemen állami ösztöndíjas képzésre. A tanuláshoz való hozzáállásom még mindig hasonló, de hobbim jóval kevesebb van, mondhatni csak a rajz, néha még fotózni is szoktam. Egyetemista életmódot folytatok, tehát szórakozok, barátaimmal vagyok, járom a várost és a bulikat, vagy pedig tanulok és rajzolok, vagy fotózok, olvasok, de sokat főzök, és étterembe is szívesen járok, mert bármennyire nem látszik meg rajtam (és ez főleg nagyszüleimet zavarja), imádok enni.

 

kép6_3.jpg

 

Mit fogsz dolgozni egyetem után?

Én lennék a legboldogabb, hogyha erre tudnék válaszolni, de azt el tudom mondani mit szeretnék. Az első szakom a kereskedelem és marketing, ebből most megyek majd marketing specializációra, és ezután akár egy nagyobb cégnél is szívesen dolgoznék marketing területen, de akár egy ügynökségnél is, ami viszont nagyon király lenne, ha kicsit a kreativitásomat tudnám kamatoztatni, és reklámokkal tudnék foglalkozni. A másik szakom a pénzügy és számvitel, ez biztonsági tartalék is lesz, mivel szeretem a matekot, szeretem a logikus, átlátható dolgokat, és úgy látom ezzel a szakkal könnyen találnék munkát, viszont ezt most fogom kezdeni, úgyhogy még nem igazán döntöttem el melyik irány vonz jobban. De szívesen foglalkoznék egyébként illusztrálással, animálással is, viszont ehhez egyelőre még vajmi keveset tudok.

 

kép7_3.jpg

 

Hát, mi itt inkább ennek a vonalnak szurkolunk - nyilván. Van bármi, ami fontos, elmondanád, de nem kerdeztem meg? Illetve ha van üzeneted a csoportnak, hát hajrá!

Azt mindenképp szeretném elmondani, hogy azóta, mióta aktívan részt veszek a kihívásokban, ez lett A kedvenc csoportom. Hülyeség volt tartani attól, mi lesz ha kirakok egy képet, mert ez egy irtó támogató közösség, és tényleg olyan mintha egy család része lennék, amiért nagyon hálás vagyok mindenkinek aki akármilyen formában hozzájárul ehhez.

A másik amit még fontosnak tartok, az is ebből ered. Merjetek elkezdeni mindent amit szeretnétek. Mindig elkezdeni a legnehezebb. Mutasd meg a rajzaidat embereknek, töltsd fel, rajzolj a kihívásra, és ha látsz egy rajzot ami talán jobb, szebb, viccesebb, mint a tiéd, akkor ne elkeseredj, hanem nézd meg: Miért? Mert így lehet a stílusodon is csiszolni, így lehet a technikát is tökéletesíteni, így lehet jó színeket találni amik passzolnak, stb. Nézd meg, ismerd el, és te is próbálj meg mindenből fejlődni ami megtetszik.
És köszönöm, hogy portré alany lehettem, megtisztelő, és nagyon jól esik.

 

kép8_3.jpg

 

Reméljük Ti is kedvet kaptatok ezután az interjú után a rajzoláshoz, ebben pedig tökéletes társra lelhettek az Adobe, és Wacom termékekben!

Ha pedig még több kiváló alkotással szeretnétek találkozni, akkor figyelmetekbe ajánljuk a szoftver.hu által szponzorált Hetirajz csoport kiállítását a pécsváradi várban. Várunk mindenkit nagy szeretettel! A kapcsolódó cikkünket itt találjátok.

(Facebook - HetiRajz Privát csoport)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram