[10.] HetiRajz #PORTRÉ - Dezsi Sada


A heti #portré már régóta esedékes volt. Dezsi Sada sok síkon rezeg velem hasonlóan, többször beszélgettünk zenéről, ízlésről és leginkább most is ezt fogjuk csinálni, de ezúttal az is kiderül, hogy a múlt héten a zuhany alól szaladt ki nektek rajzolni. Hogy a rajz ruhában készült-e végül ez nem derül ki. Viszont nálam a lemezük szól már egy ideje, mert piszok jó.


10 hr lead_0.jpg

 

Hogy kezdődött - Te és a rajz?

A rajz mindig is érdekelt egészen addig, amíg azt rajzolhattam amit szerettem. Ez leginkább általánosban ütközött ki ahol folyamatosan 3-assal zártam az évet mert egyszerűen semmi kedvem nem volt vázát meg lepleket rajzolni. Már alsóban Star Wars fertőzött voltam, úgyhogy jobban kézreálltak az űrhajók meg a galaktikus lények. Aztán mégis művészetis gimibe vettek fel ahol maga volt a purgatórium az ott töltött 4 év. Szívből gyűlöltem a konvenciókat és roppant csalódott voltam. Olyannyira, hogy egy nap éppen kiírattam magam az orvossal amikor hazafelé baktatva belefutottam a Csodálatos Pókember első hazai kiadásába ami teljesen a földhöz vágott és onnantól kezdve tudtam mit szeretnék rajzolni.

 

kép1_9.jpg

 

És azt rajzoltad? SW, pókember, és ez az irány?

Hát ja, kicsit elkövettem azt a hibát, hogy nagyon elkezdtem másolni és sokáig nem hagytam, hogy saját stílusom alakuljon ki. Faltam a képregényeket és pont olyanokat akartam rajzolni mint Brian Bolland meg Chris Claremont. Agyrém. Gyakorlásnak ugyan jó volt, de sokáig nem láttam, hogy ez mennyire nem kreatív és egyedi.

Szerintem ez természetes folyamat. Hány éves vagy itt éppen? Az orvosos sztorinál?

Szerintem 16 lehettem de mivel van az életemben egy 10 éves fáziskésés úgy 6 voltam akkoriban.

 

kép2_14.jpg

 

Na, egyre érdekesebb. Mi ez a tíz év mínusz?

Nem tudom, az életemben minden fontosabb állomás kb 10 éves csúszásban van. Amikor a feleségemet megismertem alkarból letagadtam egy 10-est, ami kb 2 hónapig úgy maradt. Aztán meglátta a Facebookon az úttörő fotómat...

Miért?

Mindig fura gyerek voltam, iszonyatosan introvertált. Apám mindig kifordított fiúnak hívott. Egyszerűen más a ritmusom mint a "normális", mindamellett nem vagyok az a tejmegalszik típus, csak máshogy működöm.

 

kép3_10.jpg

 

Tehát 16 / 6 évesen elkezdtél másolni. Mi mindent csináltál még akkoriban?

Szerintem kb akkoriban alapítottuk az első zenekaromat, mert a rajz mellett mindig is a zene érdekelt a legjobban, már 10/0 éves koromban egy deszkára öntapiból billentyűket ragasztottam meg potikat rajzoltam rá és nyakba akasztva ugráltam a Duran Duran meg Depeche Mode klipekre. Aztán rengeteg zenekar volt, mindenféle stílusban. De tényleg a hörgős metáltól kezdve a dream trance-ig mindent végig toltam.

Wow. Mesélj erről is kérlek. Milyen zenekar? Mi van vele most? Zenélsz még?

Az első a beszédes nevű Analfabéta volt, ott még gitároztam. Aztán ahogy cserélődtek a bandák én is cserélgettem a hangszereket, szóval egy punk zenekar szintjén elég sok hangszeren játszom. Volt egy pár érdemesebb próbálkozás de azt mind tudjuk, hogy a vidéki zenekarok legnagyobb nemezise a vidék, szóval szép lassan elhalványult mind. Jelenleg a Pixelplants nevű hardpop zenakart nyomatjuk a feleségemmel Vikivel és két sráccal ami elég jól fut. Pont a múlt héten játszottunk a Fekete Zajon ami nagyon jól sikerült. Most eléggé elkapott bennünket a lendület, úgyhogy vannak terveink.

 

kép4_11.jpg

 

Tehát a feleséged tudja már, hogy idősebb vagy. Mit szólt? Ja és milyen hangszeren csinál és mit?

Nem volt feldobva, de nem dobott ki. A kínosabb az volt, hogy már a szüleinek is bepromózott, nekik nehezebb volt átnyomni az új infót. Viki énekel egyébként, meg a szintihez konyít egy keveset és néha nagyjából ütemre rázza a shakert.

Ő is rajzol?

Igen, cicákat egész jól, bár a 2 éves lányom lassan lenyomja. Szóval nem.

Ja, a legfontosabb kérdést (első kérdést) elfelejtettem. A neved nem hétköznapi. Elmagyaráznád?

Óóó igen, bár nem annyira egzotikus a megfejtés. Sándorként anyakönyveztek 0/-10 éves koromban aztán az oviban elkezdett valaki Sadázni és ez eléggé így maradt. Ha egy új munkatárs utánam szól hogy "hé Sanyi" nem mindig esik le, hogy nekem címezte.

Dezsi Sándor tehát?

Dézsi. Ez az official.

 

kép5_8.jpg

 

Értem, köszönöm. A kislányodról mesélsz? A cicákat már tudjuk.

Biztos minden szülő ezt mondja, de Szofi nagyon különleges kis csaj. Iszonyat jó fej. Inkább az a szemlélődő típus. Nem rohan be a játszadozó gyerekek közé inkább felméri a terepet aztán kapcsolódik be. Érdeklik a kreatív dolgok. Tök sokszor felkéredzkedik az ölembe amikor zenét írok és ez nagyon le tudja kötni. Annak nagyon örülök ha a kreativitást örökli de az introvertáltságból nem szeretném ha jutna neki is.

Első / egyetlen gyerkőc?

Igen első. Egyelőre nem is gondolkodunk tesóban, de ez még változhat.

 

kép6_8.jpg

 

Hivatásszerűen is rajzolsz? A munkád kapcsolódik ehhez?

Persze, grafikus-médiatervezőként dolgozom. Nem is tudnék szerintem mást csinálni. Mondjuk volt néhány mellékvágány. Voltam éjjeliőr, DJ, Angliában lakásfelújító, festő, sous chef meg ilyenek.

Színes pálya. Szabadúszol, vagy alkalmazott?

Alkalmazottként jelenleg. Nem bízom magamban szabadúszóként. Elég rapszodikusan élek és hajlamos vagyok ellinkelni a dolgokat. Elég sok maszek melóm van de a főállású rendszer jót tesz az időbeosztásomnak.

 

kép7_8.jpg

 

Mivel dolgozol? Hardver, szoftver is érdekel.

Szoftverügyileg főként Adobe cuccokkal de most eléggé rámentem az Affinity családra mert sokkal szimpatikusabb a politikájuk és az áruk is. iPad-en ProCreate illetve van egy 100 éves Wacom Bamboo táblám azon szerencsétlenkedek. A közeljövőben tervezek beruházni egy 21,5-ös XPpen-re mert nagyon érdekel hogyan lehet rajta működni.

Mire rajzolsz leginkább? Mi a preferencia?

A default a papír-ceruza kombó, amit tűfilccel kihúzok majd Adobe Scan és Adobe Photoshop de nagyon szeretek vektorban is mókolni. Igazság szerint iszonyat inspirálnak a Hetirajzos alkotók, a különböző technikák. Tök sok mindent kipróbálnék. Az e-heti erdős rajz például kb a zuhany alatt született. Kiugrottam leskicceltem és belefaragtam a ceruzába. 10 perc volt kb a művelet.

 

kép8_8.jpg

 

Akkor neked egy vízálló papír, vagy ipad is kellhet majd. Mi fontos még a rajzon, zenén és a családon túl neked? Hobbi, időtöltés?

Szeretek fotózni, kizárólag monokrómban. Bár most ez egy kicsit szünetel mert egy drávai kenutúrán beleborultam a Canonommal a vízbe. Nem tudtam újraéleszteni. Nagyon szeretünk utazni, élvezni az életet.

Cano túra ? elnézést.

Kemény volt. Senki nem mert röhögni pedig elég röhejes szitu volt.

 

kép11_2.jpg

 

Sorry, én ilyenkor mindig röhögök.

Nyugi én is. Nyilván, megteszed, amit tudsz, aztán utána nincs tovább mit tenni. 3 másodperc után nyilvánvaló volt mi lesz a kimenetel.

Hogy néz ki egy átlagos napod?

Egy átlagos nap nálam tényleg tök átlagos. Reggeli ébredés után kemény fight Szofival az öltözködésnél, aztán séta a bölibe majd melózni. Délután fakultatív móka, vagy zenekari próba majd ha még van energia akkor egy kis zeneszerkesztés, mixelés.

 

kép9_6.jpg

 

Ki inspirál? Zenében, rajzban, bármiben?

Mindenki inspirál aki elég progresszív és alázatos abban amit csinál. Tudnék mondani nagy neveket de nem szeretnék mert ugyanakkor tudnék mondani olyat is akinek még a nevét sem tudom de az alkotása mind rajzban mind zenében nagyot lök rajtam. Az biztos, hogy a Hetirajz az utóbbi idők legnagyobb inspirációját adja nekem.

Van olyan link, amin hallani lehet a zenéteket és publikus, szívesen megosztanád?

Persze, itt találjátok őket: Soundcloud, YoutTube, Spotify

Van esetleg fontos dolog, amit elmondanál és nem kérdeztem meg?

Annyit szeretnék még a csoportnak elmondani, hogy köszi mindenkinek az inspirációt és a gyönyörű munkákat és a 2400 tagból tök jó lenne ha a rejtőzködő 2000 is megmutatná magát, mert mindenkiben ott van a Hetirajz.

 

kép10_4.jpg

 

Reméljük Ti is kedvet kaptatok ezután az interjú után a rajzoláshoz, ebben pedig tökéletes társra lelhettek az Adobe, és Wacom termékekben!

Ha pedig még több kiváló alkotással szeretnétek találkozni, akkor figyelmetekbe ajánljuk a szoftver.hu által szponzorált Hetirajz csoport kiállítását a pécsváradi várban. Várunk mindenkit nagy szeretettel! A kapcsolódó cikkünket itt találjátok.

(Facebook - HetiRajz Privát csoport)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram