A Faludi Ferenc Akadémia megnyitotta XIV. tematikus nemzetközi amatőr filmszemléjét és a hozzá kapcsolódó fotókiállítását
A nevezések témája idén a fotópályázaton és a filmszemlén is a "Csoda". A filmszemlét november 19. és 21. között rendezik meg az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A fotókiállítás november 20-tól december 6-ig látható, szintén az Urániában.
A filmszemle vetítéseire a belépés ingyenes!
A beküldött fotók közül az előzsűri döntése alapján a legjobbakat az Uránia Nemzeti Filmszínházban állítja ki az akadémia. A filmszemlére az alkotók, vagy alkotóközösségek kisjáték-, kísérleti, és dokumentumfilm kategóriákban nevezhetnek korhatár megkötése nélkül legfeljebb két pályaművel. A nyilvános vetítés után a zsűri mindhárom kategóriában három helyezést oszt ki. Nevezési díj nincs és ország határok sem gördítenek akadályt az alkotók elé. A szemlére 2007-ben 55 filmnevezés érkezett, de ez a szám 2008-ra 119-re nőtt, az az megduplázódott. Tavaly az összesen 17 országból érkező alkotások közül 38 első film volt, s az össz nevező közül 29 pályamunka érkezett határon túlról - Izraeltől Ukrajnán át egészen Olaszországig. Az eddig érkezett 22 filmes nevezés között a hazaiak mellett szerepel ausztrál, izraeli, holland, costa riaca-i, argentín, iráni, finn, spanyol és brit nevezés. A tavalyi - első ízben, hagyományteremtő szándékkal meghirdetett - fotópályázat szemléjét is folytatják a szervezők annak népszerűségére való tekintettel. Az intézet idén is szakmailag igényes, kimunkált alkotásokat vár, amelyek alkalmasak arra, hogy a kép nyelvén fórumot teremtsenek különböző nézőpontok és vélemények dialógusához.
A filmes zsűri elnöke Jerzy Stuhr, színész és rendező, 1998 óta az Európai Filmakadémia tagja, több nemzetközi díj birtokosa, 2008-ig a Krakkói Színművészeti Egyetem rektora volt. További zsűritagok: Fliegauf Benedek rendező, Gózon Francisco operatőr, Gyarmathy Lívia rendező, Lázár Kovács Ákos esztéta,
A fotós zsűri tagjai: Dér András, Haris László, Móser Zoltán, Stalter György
A filmszemlét november 19. és 21. között rendezik meg az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A díjazott filmek vetítésére november 21-én, 19 órától került sor.
A fotókiállítást szintén az Uránia Nemzeti Filmszínházban november 20-a és december 6-a között lehet majd megtekinteni.
A díjkiosztón a Szoftver.hu és az Adobe közös ajándékai is gazdára találnak! Az idei kategória nyertesek egy Adobe Photoshop Lightroom 2 és egy Adobe Premier Pro CS4 programnak örülhetnek.
november 20. (péntek) | november 21.(szombat) |
13.00-14.15 Információs vetítés III. - Fábri terem 13.00-14.30 Információs vetítés IV. - Csortos terem 14.30-16.00 Versenyfilmek I. - Fábri & Csortos terem 16.15-17.30 Versenyfilmek II. - Fábri & Csortos terem 17.45-19.15 Versenyfilmek III. Fábri & Csortos terem 19.45-21.00 Versenyfilmek IV. - Fábri & Csortos terem 21.00 Egy hét egy férfi életéből 21.00-21.30 Best of Film Festival in the Sign of the Fish I. (CZ) - Csortos terem 21.30-22.30 Best of Cinefest 2009. (Hungary) - Csortos terem |
10.00-10.45 Információs vetítés V. - Fábri terem 10.00-11.00 Információs vetítés VI. - Csortos terem 11.00-12.30 Versenyfilmek V. - Fábri & Csortos terem 12.30-13.30 Best of Faludi 2008. - Bizalom / Trust - Csortos terem 12.30-13.45 Információs vetítés VII. - Fábri terem 13.30-14.00 Best of Film Festival in the Sign of the Fish II. (CZ) - Csortos terem 14.00-15.20 Versenyfilmek VI. - Fábri & Csortos terem 15.35-16.40 Versenyfilmek VII. - Fábri & Csortos terem 16.45-17.45 Best of End of the Pier Festival 2009. (UK) - Fábri terem 16.45-18.00 Információs vetítés VIII. - Csortos terem 17.45 Nagy állat Fábri terem 18.00-19.00 Best of BuSho (Hungary) - Csortos terem Díszterem 19.00-20.45 Díjkiosztó díjazott filmek vetítése |
Forrás: Faludi Ferenc Akadémia
Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.