Az Apple már nem támogatja a Windows 7-et


Az új és egyes régi gépek vásárlóinak el kell gondolkodniuk, ha a Microsoft operációs rendszerére is szükségük van az OS X mellett.


Az Apple masinák használói könnyű helyzetben voltak, hiszen ha az OS X-en felül Windows operációs rendszert is fel akartak natívan telepíteni egy külön partícióra, ezt ugyanis a Boot Camp segítségével egyszerűen megtehették. A helyzet mostantól viszont kicsit más lesz: az Apple által kiadott legfrissebb, Boot Camp támogatására vonatkozó leírás szerint nem minden gép fogja támogatni a Windows 7-et, így egyes modellek esetében a vásárlóknak meg kell elégedniük a Windows 8-cal és a majdan érkező Windows 10-zel, ha az Apple saját operációs rendszere mellett ragaszkodnak a Microsoftéhoz is.

Hogy egészen pontosak legyünk, a Boot Camp Windows 7 támogatása alól mostantól kiesnek az idén bejelentett MacBook Airek és MacBook Prók, valamint a 2013-as MacBook Pro is – a 2015-ös 12"-es MacBookról egyelőre nem esett szó. A régebbi gépeket a változás nem  érinti, a 2014-es iMac-ek, MacBook Air és Pro masinákra változatlanul telepíthető a Windows 7. Mindez alapból ugyan nem lenne probléma, hiszen a Mac felhasználók továbbra sem maradnak Windows nélkül, de azt nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a redmondi vállalat rendszerei közül a Windows 7 sokkal kedveltebb, mint 8, így csak bízni lehet az érkező Windows 10 sikerében.

A változás természetesen nem érinti a virtualizációs szoftvereken keresztül (Parallels, VMWare Fusion, stb.) futtatott rendszereket, ezek ugyanis nem számítanak natív telepítésnek, hiszen az OS X alatt futnak.

(Prohardver)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram