Hackerek törtek be az Adobe szervereire


Számítógépes kalózok lopták el az Adobe Systems mintegy 2,9 millió felhasználójának adatait – közölte a grafikai megjelenítéssel, kiadvány- és képszerkesztő programok forgalmazásával foglalkozó amerikai nagyvállalat még csütörtökön.


Az Adobe blogjában közzétett hír szerint az ellopott adatok között van a vállalat egyes ügyfeleinek a felhasználóneve és a jelszava, valamint a bankkártyájának kódja is. Emellett a számítógépes hackerek ellopták a vállalat néhány népszerű számítógépes termékének a forráskódjait is.

Az Adobe szerint a hackerek mintegy 2,9 millió felhasználójának az adatait lopták el. A vállalat sajnálatát fejezte ki emiatt, és közölte, hogy külső partnerekkel, illetve a bűnüldöző szervekkel együttműködve próbálja helyrehozni a számítógépes kalóztámadás okozta károkat.Az adatlopás miatt az amerikai vállalat lenullázta a felhasználók jelszavát, így azoknak új kódot kell választaniuk, mikor legközelebb belépnek a cég oldalára. Az Adobe tájékoztatta a történtekről az érintett bankokat is, illetve az javasolta az adatlopás károsultjainak, hogy változtassák meg a más internetes oldalakhoz használt jelszavaikat is.

A számítógépes biztonságért felelős amerikai hivatal is elővigyázatosságra szólította az Adobe felhasználóit. A betörésre azután derült fény, hogy a múlt héten egy más cégeket érintő kalóztámadás-sorozat után nyomozó újságíró értesítette az Adobe képviselőit: egy, a korábbi támadások során használt szerveren kutatva belefutott a cég programjainak forráskódjába.

Természetesen a rendőrséget is bevonták, és nagyon zavarja őket az Adobe termékek forráskódjaihoz történt hozzáférés, de ez az ügy a felhasználókat nem érinti. Hogy hány szoftverről van szó, nem tudni, csak annyit írnak, hogy az "Adobe Acrobat, ColdFusion, ColdFusion Builder és egyéb Adobe programokról" van szó. Jelenleg nem tudnak olyan 0-napos sebezhetőségről, ami a cég valamely termékében lenne.

A ColdFusiont pl. az USA törvényhozása mellett a Fortune 100-as listán szereplő cégek közül hetvenöt használja. A forráskódok segítségével a hackerek további biztonsági réseket találhatnak meg és használhatnak ki, így a hozzáférési jelszavak megváltoztatása valószínűleg csak az első, alapvető lépés egy hosszú folyamatban.

Az Adobe egy év alatt harmadszor kerül reflektorfénybe: tavaly novemberben 150 ezer jelszót loptak el hackerek, idén júniusban pedig pár nap alatt feltörték a kalózkodás miatt fizetőssé tett Creative Clouds nevű szoftverüket. Mindezek alapján meggondolandó lenne a vállalatnak átgondolnia a viszonteladói rendszertámogatását, ami a decentralizált értékesítés révén nagyobb biztonságot jelenthet a végfelhasználók számára.

 

Csatlakozzon Ön is Facebook oldalunkhoz!

(Index.hu)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram