pdf + print 2.0

A kiadványszerkesztés a számítástechnika fejlődésével és alkalmazásával soha nem látott fejlődést mutatott az utóbbi évtizedben. Az új technológiák a már meglévő feladatok megkönnyítését célozták vagy új lehetőségeket adtak az információ különböző médiákban való átadására, megjelenítésére. Elég ha az interneten közvetített félelmetes mennyiségű adat áramlására gondolunk. Az új elgondolások, eszközök kapcsán új terminológiákkal, fogalmakkal kell megismerkedni.

Néhány rövidítés mögött azonban igen bonyolult, sokrétű ismeret halmozódott fel. Az operátorok számára igen fontos, hogy ezekkel a folyamatosan fejlesztett lehetőségekkel lépést tartsanak, a különbségeket megismerjék, különben a napi munka meglehetősen nehézzé válhat. A kiadványszerkesztésben az egyik mérföldkő a PostScript nyelv megjelenése volt, amely a számítástechnika és a kiadványszerkesztés közös felületeként definiált. Talán még a PostScript megjelenésénél is nagyobb hatást gyakorolt az "utódként" aposztrofált PDF (Portable Document Format). Furcsa az hogy az Adobe a PDF indításakor elsődlegesen a web kiszolgálását célozta meg. A fejlesztések során a PDF egyre alkalmasabbá vált a nyomtatás irányú kiadványszerkesztés igényeinek és céljainak kiszolgálására, olyannyira, hogy ma már a PostScript egyre jobban kiszorul. A PDF nemcsak azért jelentős, mert lapleírónyelvként újradefiniálta a kiadványszerkesztés munkafolyamatát, hanem a PDF-állományok több médiacsatornán is remekül használhatók.

A nyomtatás és a kiadvényszerkesztés számos feladatot ró az operátorokra, amelyek vagy a nyomtatások technológiai adottságaiból adódnak (kilövés, alátöltés, színszámítás, színrebontás…) vagy a munkafolyamat kapcsán származnak olyan kérdések, mint a korrektúrafordulók hatékony megoldása, a készenléti állapot figyelése, a mesterállományok kezelése, archíválása, az elkülönült szereplők információ cseréje, hogy csak néhány példát említsünk.
A PDF-bázisú folyamatok ma már mindezekre a kérdésekre választ adnak. A többszáz rendelkezésre álló PDF-kiegészítő program lehetőségeit összehangolni és tudatosan kezelni nem kis feladat, ugyanakkor előre tervezhető, reprodukálható, dinamikusan kezelhető munkafolyamat részeseivé válhatunk. Ez ma már nem megkerülhető kényszer.

A könyv a nyomtatás és a kiadványszerkesztés feladatait elemezve javaslatokat tesz az egyes feladatok megoldására különböző PDF-bázison működő programok segítségével. Nem helyettesítjük a kézikönyveket inkább az alkalmazások célorientált hasznosságára helyezzük a hangsúlyt.
Ez a könyv, pdf+print 2.0, a frissített változata annak a németnyelvű jegyzetnek, amelyet az Internetől száznegyvenezernél több példányban töltöttek le.

A szerző segítségül ajánlja azoknak, legyenek kezdők vagy szakemberek, akik szeretnék megtanulni, miként lehet a PDF feldolgozását a nyomtatott és más médiában kézben tartani. Ez a könyv elégséges információt kínál ahhoz, hogy boldoguljon a PDF világban - speciális problémák tárgyalásához e könyv keretei szűknek bizonyultak. Követve a "Nem szükséges mindent ismerni, elég tudni, hol található a kívánt információ" elvet, a könyvben folymatosan és a végén összegyűjtve megadjuk a legfontosabb hivatkozásokat.

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram