A magyar trikolór tizenkét hónapja


11 éves a Magyar Trikolór pályázat


A New York-i Hungarian TV karöltve az ’56 Lángja Alapítvánnyal (56Langja.com) nyílt fotópályázatot hirdet ,,A magyar trikolór tizenkét hónapja” címmel.

A pályázat célja: egy 2017. évi falinaptár összeállítása.

A díjkiosztásra Budapesten, 2016. március 16-án, a Magyar Trikolór Gálán kerül sor. A pályázatra nemzeti színeinket legkülönbözőbb, legmeghökkentőbb összefüggésekben ábrázoló fotókat, műveket várunk.

A fotókon a négy évszakban megjelenő nemzeti zászlónk témakörén túl, a trikolór egyéb előfordulási formái is szerepelhetnek. Egy nemzetközi sporteseményen arcra festett piros-fehér zöldtől, a pályázók látóterében megjelenő nemzeti színeink bármilyen formában fellelhető módozata alkalmas a nevezésre.

Beküldési határidő: 2016. február 20.

A pályázat egyéb részleteit a http://palyazat.magyartrikolor.com címen találhatják.

A pályamunkákat rangos zsűri bírálja el amelynek 2016. januárig Zsigmond Vilmos, Oscar-díjas operatőr volt az elnöke.

Az első három helyezett értékes díjakban részesül. Külön díjak várják a 21 év alatti diákpályázókat.

A beküldött pályaművek tartalmi és szerzői jogi felelőssége a szerzőt terheli. A pályázat kiírója fenntartja magának a jogot, hogy a beérkező alkotásokat a kiadandó naptárban, valamint egyéb kiadványokban -a szerzői jogok tiszteletben tartásával (az alkotó nevének feltüntetésével) – térítés nélkül használhassa.

További tájékoztatás: Szilágyi Ákos (Hungarian TV of New York, 56Lángja Alapítvány)
Tel:+36-30-680-5588

(Fotópályázat)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram