Cannes Lions 2025: Az Adobe egyesíti a kreativitást, a marketinget és az AI-t, hogy felgyorsítsa az ügyfélélmény-orchesztrációt.
Jelige: Szabad a pálya! Idén november 5-6-án került megrendezésre a 7. és 8. osztályosoknak szóló pályaválasztási kiállítás a Miskolci Egyetem falain belül a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal szervezésében. Ez volt a 23. expo, több mint 50 kiállítóval és közel 1500 látogatóval büszkélkedhetett. Jelen volt többek közt a miskolci Balázs Győző Református Gimnázium és a Szoftver.hu is, hogy a művészeti szakágak felől érdeklődők közvetlen tájékoztatást kapjanak felmerülő kérdéseikre.
Fő célként ebben az évben is az volt, hogy segítséget nyújtson diáknak és szülőnek egyaránt a munkaerőpiaci igényeknek megfelelő pályaorientációs döntésekben. A szervezők kiemelték, hogy fontos kibontakoztatni a tehetségeket, hogy mindenki a maga érdeklődési körének megfelelően alakítsa karrierútját (Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora).
A kiállítók között voltak oktatási intézmények és munkáltatók, köztük állami cégek, valamint vármegyei és miskolci szervezetek is. A sokszínű választéknak köszönhetően mindenki találhatott a maga érdeklődéséhez illő karriertervet - legyen az például műszaki, egészségügyi, tech vagy művészeti vonatkozású.
A Balázs Győző Református Gimnázium kiemelkedő művészeti oktatással rendelkezik, nemcsak gimnáziumi, hanem művészeti alap- és középfokú képzéseket is kínál, beleértve az angol és magyar nyelvű két tanítási nyelvű oktatást is. A diákok különböző művészeti irányzatokban fejleszthetik tehetségüket, mint például grafika, tánc, színház és mozgókép.
A BGYRG együttműködve a Szoftver.hu csapatával szintén képviseltette magát a kétnapos eseményen, így művészeti ágak iránt érdeklődőknek lehetősége volt közvetlenül szakmabeliektől kérdezni. Szemléltetésképpen a helyszínen betekintést lehetett nyerni a 3D nyomtatás tudományába, és ezen felül mi is készültünk meglepetéssel!
A leendő digitális művész, grafikus, animátor, tervező és kreatív szakembereknek kedveztünk, hiszen Wacom táblákon próbálhatták ki tudásukat!
A Wacom termékei kifejezetten népszerűek a professzionális művészek körében. Így a diákoknak értékes tapasztalatként szolgált a kipróbálás, hogy naprakészek legyenek a technológiai fejlődés nyújtotta innovációk terén.
Emellett az iskola rendszeresen szervez mesterkurzusokat és művészeti programokat. Most szombaton, november 9-én például megrendezésre kerül a nagyszabású Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Általános Iskolai Rajzverseny is, közel 180 indulóval! Ott lesz a Szoftver.hu is Miskolcon Pozsgay Gyulával, aki fog mesélni pályafutásáról és arról, hogyan lesz valakiből sikeres grafikus. A helyszínen ki lehet majd próbálni a Wacom tábláinkat is - meglepetésként pedig kedvezményes vásárlási lehetőséget biztosító kupont is viszünk magunkkal.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Részletes információkért látogass el a wacominfo.hu oldalra, vagy keresd fel viszonteladóink egyikét, illetve ügyfélszolgálatunk is készségesen a rendelkezésedre áll.
Cannes Lions 2025: Az Adobe egyesíti a kreativitást, a marketinget és az AI-t, hogy felgyorsítsa az ügyfélélmény-orchesztrációt.
JetBrains IDE-k áttekintése: mikor melyiket érdemes választani, milyen funkciókra számíthatsz, és mire figyelj, ha most kezdesz fejleszteni.
Fedezd fel, hogyan készíthetsz profi, pályakezdő önéletrajzot már egyetem alatt az Adobe Acrobat és beépített AI asszisztens segítségével.