''Zsolnay virágok - mai üvegpaloták - köztereink'' - fotópályázat

Fotópályázat négy város együttműködésévelFotópályázatot hirdetett "Zsolnay virágok - mai üvegpaloták - köztereink" címmel az Európa Kulturális Fővárosa - Pécs 2010 projekthez kapcsolódóan a Kecskeméti Ifjúsági Otthon, a Pécsi Kulturális Központ, a Marosvásárhely-Kecskemét Baráti Kör Egyesület, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete és a Népkör Magyar Művelődési Központ Egyesület (Szabadka) A program négy város: Pécs, Kecskemét, Marosvásárhely és Szabadka együttműködésére épül. A pályázatra e négy város építészeti múltját idéző és jelenlegi környezetkultúráját bemutató fotókat várnak. A pályamunkák zsűrizését követően egy vándorkiállítást állítanak össze, melyet az egyes városokban mutatnak be. A versenyben 14 és 35 év közötti fiatalok vehetnek részt. Minden pályázó legfeljebb 5 alkotást adhat be. A szakmai zsűri tagjai a szervező városok neves fotóművészei lesznek. Három korcsoportban bírálják el az alkotásokat, az első helyezettek pénzjutalmat kapnak. A pályázatot támogatja a Nemzeti Kulturális Alap Iparművészeti Szakmai Kollégiuma, a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. Beadási határidő: 2008. október 31. A pályázatról bővebb információt itt találunk. Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba! Forrás: KIO

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram