Újabb rangos magyar dizájn elismerés született!


A szakma egyik legtekintélyesebb elismerését, az iF design díjat, már másodjára nyerte el a Flying Objects, ezúttal az AX System irányítórendszerrel.


leadkep_2.jpg

 

„A design az, ami megteremti a kapcsolatot a technológia és az ember között.” - olvasható a Flying Objects, budapesti butik-designstúdió honlapján. Ez a hitvallás pedig egyértelműen érzékelhető a kis alkotó cég munkáiban, mely integrált designszolgáltatásokat nyújt a designstratégiától kezdve a formatervezésen át az arculattervezésig és a UX/UI designig. A stúdiót Húnfalvi András és Laufer Ferenc alapította, akik együtt végeztek a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem formatervező szakán. 

Az elmúlt évek hatalmas sikereket hoztak a cég számára, hiszen sorra nyerték el a legfontosabb design díjakat: kétszer a Red Dot Design Awardot, egyszer az iF Design Awardot, illetve a Magyar Formatervezési Díjat. Most pedig a második iF Design Awardot is sikerült bezsebelniük, méghozzá a logisztikai műveletek gyorsítását és biztonságát szolgáló AX System irányítórendszerrel.

Ez egy olyan munkavédelmi kamerarendszer, ami a munkahelyi balesetek megelőzésére szolgál raktárakban és logisztikai központokban.

 

kep1_1.jpg

 

Az AX System egy mesterséges intelligencia által irányított rendszer, amely biztonságosabbá és zökkenőmentessé teszi a közlekedést a raktárakban és logisztikai központokban. Az AX System képes detektálni két mozgó objektumot, kiszámítja mozgásukat, majd fény és hangjelzéseket ad, amelynek köszönhetően nem kell veszélyes kereszteződésekben feleslegesen lassítaniuk vagy megállniuk, felgyorsítva ezzel az árumozgatás folyamatát. 

A versenyen számos szempontnak meg kell felelnie a nevezett terméknek, például, hogy mennyire innovatív ötlet, milyen a megjelenése, illetve hogyan segíti a funkció a felhasználót. A Safety Logistics Kft. ötlete alapján megalkotott magyar innováció mindben a legjobbnak bizonyult. Ezúton is gratulálunk!

További információkért katt ide!

 

(Flyingobjects)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram