Tokió egyik legismertebb design stúdiója tervezte az olimpiai üstöt!


A Tokiói Olimpia nyitóünnepségének fénypontja szó szerint a lángra lobbantott, tűzvirágként kinyíló hatalmas szerkezetet volt, amit a japán Nendo tervezett meg.


leadkep_olimpia.jpg

 

Az Olimpiai játékok egyik legfontosabb momentuma a nyitóünnepség. A házigazda országok, minden esetben igyekeznek kirukkolni, és valami különleges és egyedi módot találni az olimpiai láng meggyújtására. 

A most megrendezésre került nemzetközi sporteseménynek idén Japán ad otthont, így nem meglepő, hogy Tokio egyik legnépszerűbb és leghíresebb design stúdiója, a Nendo kapta a rangos feladatot, hogy kitalálják hogyan is lobbanjon fel az ikonikus láng.

A cég alapítója, Oki Sato elmondása alapján az általuk megálmodott hatalmas fehér szerkezet a napot, valamint a belőle nyerhető energiát és életerőt szimbolizálja, ami alatt állva mindannyian egyenlőek vagyunk. A víz-és tűzálló, labdára emlékeztető formáról tíz panel vált le, majd ennek a belsejét gyújtotta meg az utolsó fáklyavivő Naomi Osaka.

 

kep1_olimpia.jpg

 

Ez az első olyan láng az olimpiák történetében, amely hidrogénnel ég, és a japán Fukusima prefektúra egyik létesítményében, az ország nyugati részén hozták létre.

A propánnal ellentétben, amelyet a korábbi olimpiai lángok tüzelőanyagaként szolgált, a hidrogén láthatatlan, színtelen lánggal ég. A tervezők nátrium-karbonátot permeteztek a hidrogénbe, így kapták a gyönyörű sárgás színt.

 

{"preview_thumbnail":"/wp-content/uploads/2022/migra/styles/video_embed_wysiwyg_preview/public/video_thumbnails/SaZazCIF2uk.jpg?itok=qxaqHW0M","video_url":"https://www.youtube.com/watch?v=SaZazCIF2uk","settings":{"responsive":1,"width":"854","height":"480","autoplay":1},"settings_summary":["Beágyazott videó (Alkalmazkodó, autoplaying)."]}

 

Ez volt az idei játékok egyike azok közül a kezdeményezések közül, amit a szervezők a rendezvény környezeti hatásainak csökkentésére hoztak létre. Többek között a pódiumok és az érmék is újrahasznosított anyagokból készültek, sőt, az eseményeknek otthont adó helyszínek többsége is már létezett, köztük több, az előző, 1964-es játékokra épített helyszínek.

 

(Dezeen)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram