Az őskövületnek számító márka az elmúlt 10 évben harmadjára cserél brandinget, ám most nem csak az arculat változik, hanem komoly frissítések is történtek a portálon belül.
Manapság már kevés olyan márka van jelen a piacon, amely megidézné a békebeli internetes időszakot. Sokan voltak a csúcson, aztán hirtelen süllyesztőbe kerültek. Ilyen volt például a Netscarp is, mely a kilencvenes évek egyik legismertebb böngészője volt, aztán ahogy a Windows kihozta az Explorert, pillanatok alatt a perem szélére sodródott, majd eltűnt. Valahogy a Yahoo!-val is hasonló a szituáció, ugyanis, ha netes keresésről vagy levelezésről van szó, kicsi az esélye annak, hogy pont ők jutnak az eszünkbe.
A cég alapvetően internetes portált és katalógust üzemeltet, világszerte az első nyilvános e-mail-szolgáltatók egyike és több mint tízféle nyelven hozzáférhető.
A meredeken süllyedő pályáról először 2009-ben próbáltak visszatérni, mikor is a régi piros színű logót felváltotta egy új lila színű. A következő próbálkozás 2013-ban zajlott, amikor is vezérigazgatóváltás is történt a cégnél, és Marissa Meyer kezei alatt egy lazább arculatra váltott a cég. Ez sem vezetett sikerekhez, bár ez lehet annak is betudható, hogy ugyanebben az évben több mint hárommilliárd Yahoo!-s e-mail felhasználói fiókot törtek fel. 2016-ban aztán fel is vásárolták a portált, méghozzá a Verizon.
Három évnyi hallgatás után, most ismét megpróbálnak labdába rúgni, és egy teljesen új arculatot létrehozva, bejelentették a Yahoo! Mail frissítését is.
Alapvetően az új arculat, amint a Pentagram dizájnercsapat tervezett, mintha egy most, újonnan induló vállalkozás friss brandingje lenne. Modern és ötletes és a felkiáltójel helyzete is megváltozott, ami nem véletlen: az “y” és a “!” 22,5 fokos szögben előre néző irányban lett döntve, ami azt szimbolizálja, hogy továbbra is lendületben vannak, és izgalmas dolgok várhatóak tőlük. Ez a szög pontosan egy kör 1/16-a, erre épültek az arculattal kapcsolatos animációk is.
„Tudtuk, hogy a cég komoly múlttal rendelkezik, és hogy ennek az arculat és a logó fontos része, ám hiába próbáltunk a régiből kiindulni, úgy éreztük erőltetett a végeredmény. Be kellett látnunk, hogy a régi arculat nem illeszkedik a jelen kor trendjeihez, ezért született meg egy teljesen új, amivel az online világ hihetetlen szabadságát szerettük volna érzékeltetni.”
Nyilatkozta a Pentagram. Kérdés, hogy az frissítések és az új arculat segít-e a nagy visszatérésben. Egy biztos, mindez nem az új, lendületes és izgalmas dizájnon fog múlni.
Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.