Rév Marcellt másodszor is jelölték a legfontosabb, amerikai tévés díjra!


A Televíziós Művészeti és Tudományos Akadémia kihirdette az idei Emmy-díj jelöltjeit, akik között újra szerepel a magyar operatőr, Rév Marcell.


revmarcell.jpeg

 

Rév Marcell vitathatatlanul generációjának leghíresebb magyar operatőre. Már a 2000-es évek közepén számos kisfilm, videóklip operatőre volt, munkáját nemzetközi és hazai díjakkal ismerték el. Az egyetem elvégzését követően több fiatal rendezővel dolgozott együtt dokumentum- és kisjátékfilmekben, főleg Szimler Bálinttal és Reisz Gáborral. 2011 és 2012 között ő fényképezte és részben írta a Kodály Method tizenegy epizódját. Az első nagyjátékfilm, melynek képi világáért felelt, Császi Ádám 2014-ben bemutatott filmdrámája, a Viharsarok volt. Dolgozott már együtt Al Pacinóval, Zendayával, legutóbbi magyar munkája során Enyedi Ildikóval.

A rangos díjra már tavaly is jelölték az HBO számára készített Eufória sorozat egyik epizódjáért (Trouble Don't Last Always), idén pedig a sorozat egy másik, a The Theater And Its Double című epizódjáért került be az esélyesek közé a Kiemelkedő operatőri munka egykamerás sorozat (egy órás) kategóriában.

Az Eufóriát egyébként idén 16 kategóriában jelölték, többek között például a széria főszereplőjét, Zendayát is, a legjobb női főszerepért járó díjra. Rév kategóriájának további jelöltjei a Loki, az Ozark, a Squid Game, A csodálatos Mrs. Maisel és a Győzelmi sorozat: A Lakers dinasztia felemelkedése egy-egy epizódja.

A 74. Emmy-díjátadót szeptember 12-én rendezik meg, a technikai díjakat szeptember 3-án és 4-én adják át.

 

(Magyarfilm.hu)

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram