A Vg.hu készített interjút Mark Dekan vezérigazgatóval.
A Vg.hu-nak adott interjújűban a Ringier Axel Springer vezérigazgatója, Mark Dekan elmondta, minden erejükkel a digitális átállásra koncentrálnak. Elsősorban a netes megjelenésekre fektettek be, ennek köszönhető a Blikk.hu 2015-ös megújítása is, amely során felhasználták al engyel piacon szerzett tapasztalatokat is. "A megújulás részeként a PULS nevű új szerkesztőségi szoftverre tértünk át, amelyet lengyelországi technológiai központunkban, a DreamLabnál fejlesztettek ki" - mondta Dekan.
Mint elmondta, a Profession.hu felvásárlásával is nagyon elégedettek, általánosságban pedig megjegyezte, hogy a magyarországi bevételek 40-45 százalékát a digitális platformok adják. Ez persze nem jelenti azt, hogy lemondanának a nyomtatott termékekről, de nem számítanak arra sem, hogy az olvasottsági strendek hirtelen megfordulnának. Ide tartozó hír, hogy az Independent kiadója, Jevgenyij Lebegyev pénteken bejelentette, hogy március végével megszűnik a lap nyomtatott kiadása, és csak az online jelenlétre fognak koncentrálni.
Dekan elmondta, hogy az apróhirdetési oldalakban is nagy fantáziát látnak, mert nemcsak kitűnő a nyereségtermelőképességük, "hanem igen komoly szinergiáik lehetnek az újságíró által előállított tartalommal" - mondta Mark Dekan.
(Kreativ)
Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.