A világhírű autómárka is új emblémával kezdi a következő évtizedet. A több mint egy évszázados történelemmel rendelkező cég logója a mobilitás jegyében született újjá.
A BMW név eredetileg a Bayerische Motoren Werke vagy a Bavarian Motor Works nevekből ered és története 1917-ig nyúlik vissza, ekkor vették ugyanis először cégnyilvántartásban. Eredetileg egyébként a dél-németországi bajor fővárosban, Münchenben található Rapp Motorenwerke átnevezésével jött létre.
Kezdetben a cégnek nem volt logója, ugyanis megvolt a szerepköre, így kvázi nem volt szükség arra, hogy termékeit népszerűsítse. Fő tevékenysége a német légierő repülőgépmotorjainak gyártása és karbantartása volt. Azonban már akkor szerepelt a tervek között, hogy a repülőgép-hajtóművek mellett növeljék a termékskálát: gépjárművek, mezőgazdasági gépek és csónakok motorjaira kiterjesztve.
Azonban szükség ide vagy oda, 1917. október 5-én a fiatal cég megkapta első logóját, amit már a Német Császári Védjegyek Nyilvántartásába is bejegyeztek. Az embléma megtartotta a régi Rapp Motorenwerke logó kerek formáját, azonban a két aranyvonal által határolt külső gyűrűjére a BMW betűk kerültek. A logó közepén látható kék fehér színről sokáig úgy tartották, hogy repülőgéppropellereket szimbolizál, ezáltal visszacsatolva a márka ősének eredeti tevékenységére. Erre ráerősített két plakát is, ami 1929-ben és 1942-ben jelent meg.
Eredetileg azonban Bajorország zászlóját szimbolizálja a két szín. Ami azért lett inverzben megjelenítve, mert az ikon születésekor tiltott volt használni az ország szimbólumait, így a zászlót is. Emiatt cserélték fel a színeket az azóta már világhírűvé vált emblémán. tökéletes alap a letisztult jövőhöz
Az évtizedek alatt nem volt különösebben jelentős módosítás a márkajelzésen. A forma és az autókonszern "szülőhelyére" utaló kék és fehér színek is maradtak. Most azonban az utolsó 1997-es módosításhoz képest elég jelentős változások figyelhetőek meg. Az embléma az úgynevezett flat dizájn jegyében született újjá.
Korábban mindenhol azt láttuk, hogy a grafikák, logók a valós világot próbálták leképezni. Akkor volt valami igazán megnyerő, ha szinte kimászott a monitorból. A flat design szakít ezzel a látásmóddal és mindent a végletekig leegyszerűsít. Elutasítja a bonyolult formaelemek használatát, a vetített árnyékot, szegélyeket, 3d-s elemeket. Ennek oka, hogy az emberek egyre inkább értékelik az egyszerű és könnyen felismerhető stílust.
Az új logón a középső részt körülvevő, eddig fekete színű gyűrű ezentúl átlátszó lesz, és már nem 3D-s, hanem 2D-s, a külső gyűrű pedig fehér.
Ezáltal nemcsak sokkal modernebbé válik a kinézete, de az átlátszó körnek köszönhetően sokkal több területen válik használhatóvá, ráadásul így az embléma még inkább az autó részévé válik, egybeolvad a színével.
A BMW blogja szerint egyébként az új ikon a nyitottság, az átláthatóság és a transzparencia jegyében fogant, és a mobilitást hivatott jelképezni. Először az i4-en láthatjuk majd, de hamarosan a sorozatgyártott autókon is megjelenik.
És ki tudja, lehet a következő lépésben már csak a belső kör és a zászlót idéző színek maradnak? Egy biztos, a BMW új logója egy tökéletes alapköve a letisztult jövő felé vezető útnak.
(BMW)
Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.