Lenyűgöző dizájn és egy korty Kelet-Kína: ismerd meg a Calm Tea-t!

    2021-ben Kövecses Olivér úgy döntött, minden tudásával és lelkesedésével megalapítja a Calm Teát, mely most új arculattal kápráztatja el a teaimádókat!

    leadkep_74.jpg

     

    Kövecses Olivér az egyetemi évek alatt ösztöndíjjal először Sanghajba költözött egy évre, később pedig Hangcsouba, mely 300 km-rel odébb egy 10 milliós nagyváros, és egyébként híres teatermelő vidék. Miután visszatért Magyarországra, a teák szeretete és persze a tealevelek is jöttek vele.

     

    kep1 (1)_16.jpg

     

    2021-ben piacra dobta a Calm Tea első verzióját, sikeresen. Az akkori ital rávilágított, hogy az embereknek van igénye és érdeklődése olyan tea-italokra, melyek újdonságot képviselnek a kommerszebb, elterjedt bolti ice teákhoz képest. Ezzel szemben a termék hiányosságaira, hátrányaira is fény derült.

    Az egyik a határozottabb megjelenés hiánya volt, így Olivér a brand arculatának újratervezésére a budapesti Studio Ü grafikus-párosát kérte fel. A végeredmény pedig önmagáért beszél. Az alkotók fantasztikusan megtalálták a középutat a vagány, pop-kultúrás, neonos megjelenés, és az ázsiai inspirációk, ihletések között. Emellett rendhagyó színárnyalatokat és ikonikusként ható tigris-motívumot is terveztek a hűsítő ital csomagolására, amit alapul véve késöbb megszületett az új weboldal és a kiegészítő elemek.

     

    kep2 (1)_12.jpg

    kep3 (1)_5.jpg

     

    Ha többet szeretnél tudni a Calm Tea-ről, katt ide!