Különleges videósorozattal hívják fel a figyelmet a szolidaritásra a Mome alkotói


Az alkotások a MOME Anim, a Bookr Kids és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács együttműködésében jöttek létre. A hat kisfilm az elfogadás, a gyász, a bullying, a szakítás, a mentális betegségek, és a közösség témáival foglalkozik.


A több szemeszteren keresztül készült filmek egy olyan projekt keretein belül születtek, ahol a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem másod- és harmadéves animáció szakos hallgatói a design- és művészetmenedzsment szakos diákokkal karöltve dolgoztak. Utóbbi hallgatói gyártásvezetőként csatlakoztak be az Animáció szak munkájába. A különleges alkotói együttműködés a hallgatókat nemcsak a diplomafilm elkészítésére készíti fel, de az egyetem utáni munkafolyamatokra is. 

A projekt első fázisában a hallgatók ötleteket gyűjtöttek szolidaritás címszóra, ebből lett kiválasztva 6 terv. A tervezés és gyártás két szemeszteren keresztül zajlott, melyet Kádár Melinda kurzusvezető egyengetett.

 

 

 

Az egyik legfontosabb szempont a szak számára az volt, hogy a hallgatók teljes szabadságot kapjanak a téma és a stílus megtalálásban, illetve az, hogy az új oktatásszervezési eljárás alapján valósuljon meg az együttműködés, vagyis egy projekten több évfolyam diákjai is dolgozhassanak.

A MOME most közzétett olyan videókat, melyekben nem csak maguk az animációs filmek láthatók, de az alkotói folyamatokba is bepillantást nyerhetünk.

 

 

 

 

 

További információkat itt találsz!

 

(MOME)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram