Anneke Bloema, a 20 éves szakmai múlttal rendelkező fotós szürreális, mesebeli montázsképei többnyire saját képeiből születnek.
Anneke Bloemát gyerekkora óta vonzza a művészet. 18 éves korában hobbiként kezdett foglalkozni a fotózással, majd nem sokkal azután, be is iratkozott egy fotós tanfolyamra.
“Fokozatosan a fotózás lett a hivatásom, és 2001-ben megalapítottam saját cégemet a The Factory II-t.”
Később egyre több grafikai munkát kezdett elvállalni, például kollázsokat. Miután pedig megnyert egy fontos díjat az egyik ilyen illusztrációjával, úgy döntött komolyabban is elkezd foglalkozni ezzel a műfajjal.
“Elvégeztem néhányat Guy Gowan Photoshop-guru mesterkurzusaiból. Ezek a workshopok magasabb szintre emelték a Photoshop-tudásom és a Photoshopot már nem csupán a fotók javítására akartam használni. A fejlődésem által képessé váltam arra, hogy ábrázoljam azt, ami mindig is a fejemben volt: szürreális világok, amelyeket saját fotóimmal hozhatok létre!
Néhány sikeres kiállítás után 2019-ben és 2020-ban Anneke úgy döntött, hogy még komolyabban szintre emeli a kollázsművészetet, ezért elindította a Wondrous Goose oldat, ahol a mai napig bepillantást nyerhetünk különleges csodavilágába.
További részletekért kattints ide!