Egy grafikus megdöbbentő és frappáns ötlettel reagált a WWF 2008-as felhívására, és kihaló félben lévő állatok fotóját készítette el annyi pixelből, ahány egyed maradt. Az eredmény nagyon elszomorító.
11 évvel ezelőtt a World Wildlife Found sokkoló felhívására figyelt az egész világ. A Yoshiyuki Mikami által létrehozott kreatív kampány lényege az volt, hogy összegyűjtött híres fotókat veszélyeztetett fajokról, és a képen látható állatokat „kikockázta” még pedig az alapján, ahány példány maradt az adott egyedből. S bár nagy port kavart a sorozat, az hamar a feledés homályába merült.
A kampány mondanivalója azonban ha lehet, ma még inkább aktuális, éppen ezért a grafikus és programozó, Joshua Smith úgy döntött, ideje az emberek eszébe juttatni mekkora bajban az állatvilág. Az eredmények ugyanis azóta csak romlottak, és a klímaváltozásnak és a Föld szennyezésének köszönhetően, rengeteget csökkent a veszélyeztetett fajok száma, ezért elkészítette az egykori WWF kampány aktuális változatát.
Smith alapvetően ezt a projektet programozási kihívásként fogta fel. Mikami művészeti koncepciójának ihletésével python-szkriptet készített, amely leszedte a veszélyeztetett fajok listáját az Animal Planet-ről és a megfelelő pixelszámú képet generálta.
Bár az eredmény nem lett teljesen pontos, tehát vannak pixel számban eltérések, így is sokkoló és érezhető, hogy az emberiség környezetre gyakorolt negatív hatása nemhogy mérséklődött, tovább növekedett.
A sorozat tehát nem túl szívderítő, egyik képe sem tűéles, sőt van, ami már csak néhány színes négyzetből áll, ami sajnos azt is jelentheti, hogy ezeket az állatokat valószínűleg az unokáink már nem biztos, hogy láthatják.
Afrikai vadkutya (3000 és 5500 példány között)
Amuri leopárd (nagyjából 60 példány)
Ázsiai elefánt (20 és 25 ezer példány között)
Bengáli tigris (nagyjából 2500 példány)
Borneói orángután (45 és 69 ezer példány között)
Galápagoszi pingvin (körülbelül 2000 példány)
Indokínai tigris (600 és 650 példány között)
Indusi folyamidelfin (körülbelül 1100 példány)
Jávai orrszarvú (nagyjából 70 példány)
Ha a teljes sorozatra kíváncsi vagy, kattints a linkre.
Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.