Ahogyan az Android egyre több készüléket hódít meg, elkerülhetetlen az erősebb szegmentáció.
A Google operációs rendszere az okostelefonokon és a táblagépeken a legnépszerűbb, azonban az Android egyre több set-top-boxban, tévében is helyet követel magának, érkeznek az okosórák, a Google Glass pedig minden szempontból új, egyedi kategóriának számít (majd). A Google sokáig nem törődött azzal, hogy az eszköztípusokra szabott alkalmazáskínálattal rendelkezzen, egészen hihetetlen, de néhány hónapja még arra sem volt mód, hogy táblagépen az alkalmazások táblagépes nézetét mutató képernyőfotók jelenjenek meg alapértelmezettként.
A Glass viszont mindenképpen új kategória, hiszen a szemüvegen futó alkalmazások irányításához például (többé-kevésbé) csak hangot lehet majd használni, vagyis az okostelefonos alkalmazások nagy részét értelmetlen lenne feltelepíteni. A Google sem szeretné, hogy a felhasználók gyorsan kiábárnduljanak a termékből pusztán azért, mert, bár le lehet rá tölteni az Angry Birds aktuális darabját, irányítani már nem lehet a játékot.
Vagyis a Google kénytelen lesz „új” piacteret bevezetni. Ennek neve egyelőre Boutique, de könnyen lehet, hogy csak fejlesztési azonosítóról van szó, és végleges, a felhasználóknak is elérhető változat más nevet kap (ami akár Google Play is lehet). A Google Glass a tervek szerint 2014-ben fog megjelenni, így logikus módon a szemüveghez kapcsolódó dedikált alkalmazástér nyilvános indulása is a jövő év során várható.
(Geeks.hu)
Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.