Ezzel az elismeréssel ösztönöznék a kiemelkedő színvonalú formatervezőket. A rangos szakemberekből álló zsűritagok az eredetiséget, újszerűséget és a kreativitást figyelik majd leginkább.
A hagyományokhoz híven, már 42. alkalommal hirdeti meg a Magyar Formatervezési Díj pályázatot a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM) és a Magyar Formatervezési Tanáccsal (MFT) közösen.
A dizájn fogalma egyre inkább beépült a hazai vállalkozások munkájába. A pályázat célja éppen ezért, hogy megerősítsék a formatervezés eredményességét, céltudatosságát a hétköznapokban. A díjra jelentkezhetnek forgalmazók, kereskedők, tervezők és akár gyártók is, az elmúlt három évben létrehozott termékekkel, szolgáltatásokkal. Több szempont alapján fogják elbírálni a pályaműveket. Ezek közül fontos lesz, mennyire kreatív, eredeti, újszerű illetve felhasználóközpontú a pályamű. Akik az elbírálási folyamatot követően díjban részesülnek, a Design Week programsorozaton vehetik át a nyereményeket. Okleveleket és pénzjutalmat is osztanak majd.
Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke elmondta, a hazai ipar számára már nem csak a versenyképesség fontos, hanem a dizájnszemlélet is. Ez segíti ugyanis a szolgáltatások könnyebb megérthetőségét és transzparenciáját. Nem csak oklevelet vagy pénzjutalmat vehetnek át a nyertesek. Jelentkezni már csak azért is érdemes, mert a díjazott alkotásokat egy kiállításon bemutatják végül a nagyközönségnek. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy ez személyesen vagy online formában történik meg. Amennyiben a koronavírus által okozott járványhelyzet engedi, a szervezők mindenképpen szeretnék személyes jelenléttel megtartani a díjátadó gálát és a kiállítást is.
A pályázatokat viszont továbbra is elektronikus úton várják, április 30. éjfélig e-mail formájában, az mfd@hipo.gov.hu. címen.
További részletekért kattints a linkre!
Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.