Ötödik alkalommal rendezik meg a hallgatói pályaművek versenyét, ahol a legjobb három munkát LEGO modell formájában is megkapják a nyertesek!
Az Inspireli Awards jelentősége már csak azért is megkerülhetetlen, mert a világ legnagyobb nemzetközi, kifejezetten hallgatóknak kiírt dizájnpályázatról van szó: építészet, városi dizájn és tájkép, valamint beltéri dizájn kategóriákban nevezhetnek a résztvevők. A pályamunkák elkészítésében a Lumion szoftver is komoly segítséget nyújt: a tervezőmérnökök és dizájnerek számára készült program segítségével még magasabb szintre emelhetjük a munkánkat részletekben gazdag környezeti elemek hozzáadásával és gyorsabb renderelési idővel, legyen szó videóról, statikus képről vagy 360 fokos panorámáról.
Az Inspireli ezért is hozta létre a Lumion fődíjat, ami a magától értetődő Lumion lifetime előfizetésen túl még egy rekesz cseh sört is kínál a nyerteseknek. Az sem panaszkodhat, aki a három fő kategória egyékében alkot maradandót, ugyanis az első három helyezett megépíthető LEGO modell formában is megkaphatják majd pályaművüket!
Az Inspireli Awards-ot immár ötödik éve rendezik meg: tavaly összesen 136 országból érkeztek nevezések, a hivatalos kiírása szerint pedig nevezni a fentebb említett 3 kategóriában lehet. Az idei évben a jelentkezőknek a nyugat-afrikai Burkina Faso állam számára kell egy amfiteátrumot tervezni, természetesen a helyi építészeti tradíciók és kulturális sajátosságok figyelembevételével.
A pályázó hallgatók egyszerre két díjért is versenybe szállnak - Inspireli ArchiCAD és Inspireli Lumion - attól függően, hogy a pályaművük tervezésekor melyik szoftver lehetőségeit használták ki jobban. A zsűrit akadémiai és tervezői körökből érkező szakemberek alkotják - drámaírók, tervezőmérnökök, kutatók és a helyi közösség képviselői -, akik egy többkörös szűrés után választják ki a legjobb pályaműveket.
Az Inspireli Awards minden évben egy olyan, elsősorban a helyi közösség számára tervezendő épületet vagy tér tervezésére írja ki pályázatát, ami később fontos szerepet tölthet majd be környezetének életében.
A fenti képek például a tavalyi első helyezett Tharusha Randula munkáját ábrázolják, aki a kudawai vadvilág kutató centrum számára tervezett egy új épületet: a Srí Lanka-i hallgató tervében kifejezetten hangsúlyos volt a természetközeliség, a kapcsolatteremtés a helyi lakosokkal és a Sinharaja esőerdő növényvilágának bemutatása is, amit az épület formatervezése és építőanyag-használatának összeállítása közben is figyelembe vett. Ahogy a képeken is látható, a Lumion nagy segítséget nyújtott a valósághű textúrák és növényzet megteremtésében, amik szemmel látható pluszt adtak a nyertes pályázathoz - az üzleti prezentációk világában pedig ezek a látványos részletek azok, amik egy tender-helyzetben a mi javunkra dönthetnek!
Regisztrálni és nyomon követni a verseny alakulását ezen az oldalon tudjátok!
Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.