Talán eszünkbe se jut, de bizony a történelem nagy alakjai is valamikor régen, hús-vér emberek voltak. Erre hívja fel a figyelmet ez a már-már sokkolóan realisztikus portré sorozat.
A történelem híres alakjairól, bizony hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy egykor ők is hús-vér emberek voltak. Ez nem is meglepő, hiszen a legtöbbjükről csupán egy-egy híres festmény, vagy szobor maradt fenn, ami úgy ábrázolja őket, mintha egy rég letűnt hősi korszak félistenei lettek volna. Ezzel a gondolatmenettel játszott el Hidreley Diao, a Bored Panda egyik kiemelt alkotója is, aki úgy döntött, saját sorozatba kezd, melyben történelmünk nagy alakjait veszi górcső alá, és megmutatja hogyan is néznének ki manapság. Az alkotásokat leginkább Bas Uterwijk fotós és digitális művész, illetve Nathan Shipley művei inspirálták.
“A karakter kiválasztásakor a legidőigényesebb dolog az, hogy egy olyan képet megtaláljak, ami valóban hasonlít a történelmi személyre. Órákat töltök a képadatbázisokban, amíg rá nem bukkanok a megfelelő portréra. Minden egyes alkotás elkészítése körülbelül 2 órát vesz igénybe, ami szinte semmi, a mesterséges intelligencia nélküli módszerekhez képest.”
Tehát a sorozat nem jöhetett volna létre mesterséges intelligencia nélkül, vagy legalábbis nagyon-nagyon sokáig tartott volna. Ehhez a művész az Artbreeder nevű szoftvert használta.
Jelenleg Hidreley egy olyan sorozatot készít elő, ahol a mesterséges intelligencia segítségével próbálja megalkotni olyan fiatal hírességek időskori portréját, akik túl korán elhunytak. Elmondása szerint, bárhogy is alakul a jövő, egy biztos, folytatni fogja a kísérletezést az AI-művészettel.
A teljes sorozatot itt találod!
Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.