Hogyan változott meg a Dropbox az elmúlt 10 év során?


A következő cikkben bemutatjuk, hogyan az utóbbi években hogyan változott meg a felhasználói élmény (UX) és a felhasználói felület az egyik legfontosabb online szolgáltatásnál, a Dropboxnál.


Ebben a cikkben részletesen megvizsgáljuk, a népszerű fájl-hosting szolgáltatás, a Dropbox kialakulását. Az elképzelés kialakulása akkor kezdődött el, amikor Drew Houston az MIT (Massachusettsi Műszaki Egyetem) hallgatója elfeljetette elhozni az órákra az USB meghajtóját. Ezért egy olyan megoldást kezdett el megvalósítani, amellyel távolról is elérhette az USB meghajtóját. Egyetemi évfolyamtársával Arash Ferdowsival megalapították a Dropbox-ot, amely 2008-as megalakulása óta, már több mint 500 millió felhasználóval rendelkezik.

A szolgáltatásról Adam Polselli tervező igazgatóval és Yi Wei terméktervezővel beszélgettünk. A beszélgetés során szóba kerültek a tervezéssel kapcsolatos kihívások és megfontolások, a felhasználói kutatások szerepe, a modern és bátor újratervezések, és még számtalan egyéb dolog. 

Milyen volt a felhasználói élmény a Dropbox 2008-as megalapítását követően?

Yi: A Dropbox csak egy mappából állt, illetve volt egy weboldalunk, amely a legalapvetőbb dolgokat tartalmazta. Hozáférhettünk a fájlokhoz egy számítógépről, igazából ennyit tudott. Igyekeztünk ugyanazt a megbízhatóságot létrehozni, mint amit az emberek a saját számítógépükön lévő fájlok tettek lehetővé. Nem akartunk egy olyan, új élményt létrehozni, amely nagy meglepetést okoz. Ha fájlnak és mappának kell lennie, akkor annak fájlnak és mappának kell lennie. 

Hogyan változott meg a felhasználói élmény (UX) az évek során? 

Adam: Egy jelentős része egyáltalán nem változott. Továbbra is megfelelően kiegészíti az emberek munkáját. Az alapelvünk mindig is az volt, hogy a Dropbox kezelése egyszerű és intuitív legyen, valamint megfelelően illeszkedjen a különböző munkafolyamatokba.

A felhasználói felületünk és élményünk természetesen idővel folyamatosan fejlődött. A Dropbox jelenleg sokkal sokoldalúbb mint 2008-ban. A kihívás az volt számunkra, hogy hogyan adjunk hozzá olyan új funkciókat, melyek segítségével a Dropbox használata sokkal széleskörűbb legyen, anélkül hogy a program használata túl bonyolultá válna. Így a tervezési folyamat során figyelembe kell vennünk a már meglévő dolgokat, nem szabad túl sok összetett dolgokat hozzáadni, illetve hogy a felhasználóknak túl sok döntést kelljen meghozniuk. Azt gondoljuk, hogy egy termék elkészítése viszonylag egyszerű, de egyben megfelelően rugalmasnak is kell lennie ahhoz, hogy több millió felhasználó igényeit kielégítse. 

Yi: Az egyik módja a terméktervezés fejlődésének az, ha azokra a típusú problémákra gondolunk, amelyeket szeretnénk megoldani.  Az elején minden figyelem a termék elkészítésére öszpontosul, elérhetővé tesszük azt különböző helyeken, megosztjuk más emberekkel. Napjainkban azonban egy új fajta probléma van kialakulóban a munkafolyamatok, különböző eszközök, különböző fájlok körül. Megpróbálunk hűek maradni az eredeti alapelveinkhez (egyszerűség és inuitívitás), miközben megoldjuk a felmerülő problémákat.

2012_dropbox_home.jpg
A Dropbox weboldala 2012-ben.

Mik a legfontosabb szempontok a termék felhasználói élményének (UX) fejlesztése során? 

Adam: Nagyon sok vállalat, ha elér egy bizonyos szintet, elkezdenek befektetni egy olyan tervező rendszerbe, amely alapvetően újrafelhasználható mintákból és összetevőkből áll, így lehetővé teszi további hasonló termékek létrehozását. Ez nagyon fontos, mivel a legtöbb vásárló munkafolyamattól függően, a Dropboxot számítógépen, telefonon és weben használják. Azt szeretnénk, hogy az ügyfelek problémamentesen tudjanak váltani a különböző platformok között, továbbá a felhasználói élmény mindegyik platformon ugyanaz legyen. 

Milyen szerepe van a felhasználói kutatásnak a tervezési folyamat során?

Yi: Rendkívül fontos. Mivel a felhasználói problémákra és azok megoldására koncentrálunk, ezért meg kell ismernünk, hogy az emberek pontosan mivel foglalkoznak. Mik a motivációik, céljaik és igényeik? De ez nemcsak egy használhatósági teszt a számunkra, illetve az sem elegendő, hogy egy olyan megoldást készítsünk, amely nem zavarja össze az embereket. 

Amit igazából szeretnénk az az, hogy tökéletesítsük a "műalkotást" az emberek számára. Sokkal előremutatóbb dolgokat készítünk, elsősorban az új tervezéssel, egy sokkal világosabb munkavégzéssel. Hogyan vezetheti a technológia az embereket? A felhasználói kutatást arra használjuk a stratégiánkban, hogy felmérjük, hogy a vállalatnak, milyen irányba kellene haladnia. 

2015_dropbox_homepage.jpg
A Dropbox weboldala 2015-ben.

Milyen célja volt az elmúlt év végén történt bátor újratervezésnek? 

Adam: Rengeteg motivációja volt az újratervezésnek. A Dropbox fejlődésével, úgy éreztük, hogy a márka nem pontosan tükrözi vissza azt, ahogyan mi látjuk saját magunkat, illetve a szerepet, amellyel szeretnénk mások életét megkönnyíteni. A megvalósítás rengeteg munkát igényelt az egész vállalattól, ideértve a marketing csapatunkat is, hogyan kell elmesélnünk a saját történetünket a külvilággal.

Azt szeretnénk, hogy az emberek egy olyan eszközként tekintsenek a Dropboxra, mint ami elősegíti a kreativitást és lehetővé teszi a produktivitást. Az újrapozicionálás szándékosan volt provokatív, mivel meg akartuk magunkat különböztetni a hagyományos üzenettől, amely a hatékonyság növeléséről és csapathatékonyságról szól. Kutatásaink azt mutatták, hogy az emberek nem használják a következő szavakat: termelékenység, hatékonyság és gyorsaság. Elsősorban arról beszélnek, hogy miért végezték el a munkát, miért büszkék rá.

2017_dropbox_new_homepage.jpg
A Dropbox webodalának legújabb, 2017-es változata.

Mi a következő lépés a Dropbox felhasználói élmény (UX) számára?

Adam: Rengeteget foglalkozunk a küldetésünk megvalósításával kapcsolatban. Szeretnénk szabadjára engedni a világ kreatív energiáját, egy tisztán érthető tervezési munkafolyamattal. Alaposan átgondoltuk, hogy ez mit jelent az általunk készített szoftvernek. Az egyik példa az, hogy olyan eszközöket szereténk készíteni, amely elősegíti az összpontosítást és a folyamatok áramlását. Kutatási adatok bizonyítják, hogy a modern munkahelyek zavaró helyek, az emberek rengeteg időt töltenek munkával, ami nagyon fárasztó és nem igazán kielégítő. Olyan eszközt akarunk készíteni, amely megkönnyíti a munkát, így több időnk lesz olyan munkára, amely igazán fontos nekünk.

Érdekes lehet arra gondolni, hogy ez mit jelenthet az általunk fejlesztett szoftvernek. Például rengeteg modern szoftver technológia használja az értesítéseket az elfogadáshoz és megtartáshoz. Ha a számítógépünk előtt ülünk és percenként kapunk értesítéseket, és egy ismerősünk megemlíti, hogy valakinek szüksége van tőlünk valamire, a környezet nagyon megnehezíti, hogy a munkánkra tudjunk koncentrálni.

Yi: A klasszikus eszközök lehetővé teszik az embereknek a korábban már elvégzett feladatok gyorsabb végrehajtását. De bennünket olyan célok vezérelnek, hogy jobb minőségű dolgot hozzunk létre vagy pedig továbbfejlesszük azt. A Dropbox számára a kihívást az jelenti, hogy rájöjjünk, hogyan hozhatunk létre olyan technológiát, amely elősegíti a tanulást és a jobb gondolkodást. Például rengeteg információ áll rendelkezésre a hamburger menü termelékenységről és hatékonyságról. A megvalósításához egy designer vagy egy mentor szükséges. Mi történik akkor, ha a technológia, az éppen használt eszköz (például az Adobe XD) tudja, hogy egy hamburger menüt használunk, felsorolja az előnyeit és a hátrányait. Hirtelen, az eszköz egy olyan önkritikát jelenít meg, amely jobb gondolodást tesz lehetővé. Ez az új valóság.

(Adobe.com)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram