Fizethet az Apple a Microsoftnak

Szabadalmakkal ügyeskedő jogászokkal nagyon sok pénzt lehet keresni, és úgy látszik ezt a Microsoft szakértői is nagyon jól tudják - nem véletlenül szabadalmaztatták 2002 májusában a hordozható zenelejátszók néhány kulcsfontosságú összetevőjét, például a szoftveres menüket. Ezzel az ügyes húzással sikerült megelőzniük az Apple Computert, amely ugyan 2001 novemberében már bemutatta az iPod zenelejátszót, a benne lévő technológiák levédésével csak fél évvel később, 2002 júliusában kezdett el foglalkozni, a végleges szabadalmi kérelmét pedig csak 2002 októberében nyújtotta be. Júliusban az Egyesült Államok szabadalmi hivatala el is utasította az Apple kérelmét, mivel néhány részlete megegyezett a Microsoftéval.

Persze nemcsak az Apple, hanem a Microsoft is rendelkezik saját fejlesztésű hordozható lejátszóval, de a könnyen kezelhető iPod teljesen uralja a piacot. Az Egyesült Államokban minden négy hordozható zenelejátszóból három iPod, és piacelemzők szerint idén 25 millió iPodot adnak el világszerte.

A két cég közti versengés odáig fajulhat, hogy az Apple kénytelen lesz minden eladott iPod után körülbelül tíz dolláros licencdíjat fizetni a Microsoftnak, írta az Appleinsider.com című szakértői szájt. David Kaefer, a Microsoft szellemi tulajdonával foglalkozó elnöke azt nyilatkozta: a cég üzletpolitikája az, hogy licencdíjért cserébe másoknak is lehetővé teszik az általuk szabadalmazott innovatív technológiák használatát. Az Apple ismét megpróbálja elfogadtatni a szabadalmát, és az ügyet a szabadalmi hivatal fellebbviteli testülete elé viszi, hiszen az iPod már megjelent, amikor a Microsoft benyújtotta a szabadalmát, mondta a cég szóvivője az Independent című lapnak

Forrás: Index

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram