Fiatal alkotókat támogat a Netflix és az Adobe együttműködése


Tavaly májusban az Adobe és a Netflix egy különleges projektet indított. A „The Great Untold” néven futó kampány egy rövidfilmes pályázatot is tartalmaz, amire TikTok felhasználók pályázhattak.


netflix_adobe_leadkep.jpg

 

A kreativitás nem csak ajtókat, világokat nyit meg közöttünk, hiszen számtalan nagyszerű történet van még, ami csak arra vár, hogy elmeséljék. Ebből az apropóból fogott össze tavaly májusban az Adobe és a Netflix. Így született a „The Great Untold” nevezetű projekt, ami egy rövidfilmes versenyt is magába foglalt. A pályázatra elsősorban kreatív TikTok felhasználók jelentkezhettek, alkotásukkal megválaszolva a következő kérdést : „Mi az a történet, amit csak te tudsz elmondani?” 

A résztvevők a TikTokon keresztül mutatták be történeteiket. A felhívást hatalmas érdeklődés fogadta: több mint 16 000 kreatív alkotás érkezett fiatal alkotóktól szerte az Egyesült Államokban.

Végül három nyertest választottak ki augusztusban, akik pályaműveiket rövidfilmekké alakíthatták át, emellett mindegyikük a pénzjutalom mellett hozzáférést kapott az Adobe kreatív szoftvereihez, köztük az Adobe Premiere Pro videoszoftverhez, ráadásul a Netflix egy-egy mentort is rendelt a győztesek mellé, hogy segítség és inspirálják őket a kisfilmek elkészítésének folyamatában. Ez azt is jelentette, hogy az Adobe és a Netflix csapatai elutaztak a nyertesek szülővárosaiba, felszerelést és eszközöket, valamint a rövidfilmek életre keltéséhez szükséges csapatot biztosítva.

 

 

Minden alkotó kisfilmjét közzétették a Netflix YouTube csatornáján is, melyek ide kattintva nézhetők meg. Ezen kívül a rövidfilmek elkészítésének folyamatába egy dokumentumfilmen keresztül is betekinthetünk. További információkat itt találsz!

 

(Adobe Blog)

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram