Az Adobe bejelentette a negyedik negyedéves és a 2006. évre vonatkozó eredményeit - a számok 31 százalékos árbevétel-növekedést mutatnak. Az adatok magukban foglalják a Macromedia szoftvercég felvásárlását, ezért az összehasonlítás alapját az akvizíció előtti eredményekkel képzik.
A 2006-os pénzügyi év negyedik negyedévében az Adobe 682,2 millió dollár árbevételt ért el, szemben a 2005-ös pénzügyi év negyedik negyedévének 510,4 millió dolláros eredményével, illetve a 2006-os pénzügyi év harmadik negyedévében elért 602,2 millió dollárral. Évi összehasonlításban ez 34 százalékos árbevétel-növekedést jelent. A cég erre a negyedévre tervezett árbevétele eredetileg 655-685 millió dollár között mozgott.
"Az elmúlt évben sikeresen integráltuk a Macromedia termékeit, és közös tőkénket kihasználva olyan megoldásokat fejlesztettünk ki, amelyek forradalmasítják az embereknek a gondolatokhoz és információkhoz való viszonyát" - mondta Fritz Fleischmann, az Adobe közép- és kelet-európai igazgatója.
Az általánosan elfogadott számviteli irányelvek (GAAP) szerint 2006. negyedik negyedévében 0,30 dollár volt az egy részvényre eső nyereség. (A cég erre a negyedévre tervezett egy részvényre eső nyeresége 0,29-0,32 dollár között mozgott.) A nem GAAP (non-GAAP) szerinti részvényenkénti nyereség 0,33 US dollár volt.
A 2006-os pénzügyi évben a vállalat 2,575 milliárd dollár árbevételt ért el, míg ez az eredmény a 2005-ös pénzügyi évben 1,966 milliárd dollár volt. Éves összehasonlításban ez 31 százalékos árbevétel-növekedést jelent. A GAAP szerint a 2006-os adózott eredmény 504,4 millió dollár volt, szemben a 2005-ös pénzügyi évben jelentkező 602,8 millió dollárral.
A részletes pénzügyi beszámolót itt is elolvashatjuk.
Várjuk Olvasóink véleményét a szoftver.hu Fórumba!
Forrás:
ITnews.hu
Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.