A kreativitás határtalanságát igazolja az a vírusként terjedő animációs sorozat, melyben egy japán művész gyufaszálakat kelt életre. A kisfilmekhez teljesen hétköznapi tárgyakat használt fel, és alkotásával rávilágított arra is, mennyi új lehetőség rejlik még az ilyen típusú technikába.
A koronavírus miatt négyfal közé szoruló, és sokszor munka nélkül maradó művészekre a bezártság igazi kreatív dömpingként hatott. Az így keletkezett szabadidő sokakat arra sarkallt, hogy új projektbe kezdjenek. Nem volt ez másképp Tomohiro Okazaki, japán művésszel sem. Hobbi projektként induló kis videói, végül egy igazán különleges animációs sorozattá nőtték ki magukat, melyben a főszereplő a világ egyik leghétköznapibb tárgya, a gyufa. Ám épp ezért is annyira kiemelkedő, amit alkotott, hiszen ezeket a megszokott eszközöket egy teljesen új szemszögből mutatja be. A tokiói tervezőgrafikus a fapálcikákat stop motion animációs technika segítségével keltette életre, és a még simulékonyabb mozgás érdekében többek között papírcsíkokkal, festék cseppekkel, faforgáccsal kombinálta a mozzanatokat. Ennek eredményeként a gyufák szinte táncra perdülnek.
A sorozat további részeit a művész Instagram oldalán lehet megtekinteni.
Ám nemcsak Okazakit ihlették meg a gyufaszálak. M. Tóth Géza Matches című rövidfilmjében, mely az egyik tavalyi Oscar-kvalifikált magyar animáció volt, szintén a gyufaszálaké volt a főszerep. A rövidfilm sztorija igaz történeten alapul: ötletét egy 7 éves gyerekkel készült interjú adta. Miközben a mesélő gyufákkal játszik, azok megelevenedve életre keltik álmait, vágyait, félelmeit. Ez adja a film narratíváját, és attól válik igazán különlegessé, hogy egy egyszerű gyufaszál megmozgatásával hoz létre univerzális történetet, miközben megjeleníti a karakter életfilozófiáját és összetett társadalmi kérdéseket is szemléltet. Egyúttal azt is megmutatja, a gyermeki kreativitás a leghétköznapibb dolgokból is képes fantáziavilágot teremteni.
Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.