Ji Lee grafikust a világ 50 legbefolyásosabb tervezője közé sorolta a Fast Company. Ez nem meglepő, ugyanis a Photoshop mágus munkáival az egész világot leveszi a lábáról!
Ji Lee Koreában született, Brazíliában nőt fel, és jelenleg New Yorkban él és alkot. Munkái többek között megjelentek már a New York Times-ban, a BBC-ben, az ABC News-ban, a The Guardianban, és a Wiredben. Három könyv szerzője, valamint a The New York Times és a The New Yorker állandó közreműködő művésze.
Több állandó projekten is dolgozik, ilyen például az unokáinak készült sorozata, illetve a Word as Image is. Utóbbinak ötlete csaknem húsz éve kezdődött, egy iskolai feladat által, ahol a hallgatók azt a feladatot kapták, lássanak túl a betűkön és adjanak nekik új funkciót.
„Kiskorunkban a betűkkel úgy játszottunk, mint az építőkockákkal. Színeztük őket, együtt kiabáltuk őket a rajzfilmfigurákkal, aztán szépen lassan a betűkből szavak, a szavakból pedig mondatok lettek, ami egyben azt is eredményezte, hogy a szavakkal való játék megszűnt számunkra.” – nyilatkozta a művész.
A feladatból úgy látszik, egy életen át tartó projekt lesz, ugyanis a grafikus folyamatosan bővíti az alkotások sorát. A feladat, bár egyszerűnek tűnik, igen komoly kreativitást igényel, ugyanis csak a betűk állnak rendelkezésre ahhoz, hogy kifejezzük jelentéstartalmukat, és csak a tipográfia elemeivel - mint a szín, vagy a forma - lehet játszani.
Lee az alkotásokhoz, animációkat is készít, melyek játékosan, ugyanakkor zseniális ötletességgel mutatják meg a szavak valódi jelentését. A videókat, illetve az eddig készült alkotásokat a linkre kattintva tekinthetitek meg!
Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.