Egy magyar fotográfus szürreális fotóival állít görbe tükröt a világnak


Csákvári Péter gasztrofotós egy komplett miniatűr univerzumot tár a szemünk elé fotóival. A különleges sorozat már az egész világot bejárta.


leadkep (14)_0.jpg

 

Csákvári Péter gasztrofotós és a miniatűr világ kapcsolata külföldön kezdődött. A művész éppen a körülbelül 50 fős lélekszámú Herm-szigeten dolgozott az Egyesült Királyságban, mikor egy szomszédos szigeten betért egy modellboltba, ahol azonnal beleszeretett néhány miniatűr figurába, amiket aztán meg is vásárolt. Volt néhány szem gyümölcse és egy szuper makró objektíve így megszületett az első miniatűr világot ábrázoló fotó.

Az egész csupán kísérletezésnek indult, hogy kitapasztalja a makró lencse képességeit, majd egyre inkább a tárgyak és a figurák kapcsolata, az interakciók kerültek nála fókuszba. Komoly hatással volt rá Tatsuya Tanaka japán fotós munkája is, aki szinte naponta épít apró diorámákat, Csákvári azonban ezekből hiányolta a humort.

Fotóin később már egyre nagyobb hangsúlyt fektetett a tárgyak környezetére is. Témáit leginkább a saját mindennapjaiból meríti, és elgondolkodtató frázisokon keresztül, kendőzetlenül világít rá korunk problémáira. Ebből született a Tiny Wasteland makróuniverzum.

 

kep1 (11).jpg

kep2 (9).jpg

kep3 (8).jpg

 

A fotós, elmondása szerint a képek előkészülete akár több óráig is eltarthat és a legnehezebb része a tökéletes fényviszonyok megtalálása és a figurák rögzítése. A fotózás után pedig az utómunka, ami szintén hosszadalmas folyamat, annak ellenére, hogy csak színkorrekciókat hajt végre.

A zseniális makrovilág egyébként hamar sikert sikerre halmozott, hiszen a sorozata egyik képével harmadik lett a Sony World Photo Awardson, a Small Sins sorozatát pedig a világsajtó is felkapta. Megjelent többek között a Daily Mailtől a New York Poston át a Bored Pandáig szinte mindenhol.

Csákvári Péter alkotásaival hamarosan pedig újfajta módon is megismerkedhetünk, hiszen készülőben van egy Tiny Wasteland-szakácskönyv. Most pedig merüljünk el a fotós különleges miniatűr világában!

 

kep4 (4).jpg

kep5 (2)_0.jpg

kep7 (1).jpg

kep9 (1).jpg

 

Neked hogy tetszenek Csákvári Péter kreatív képei? További képekért kattints a linkre!

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram