A keresőóriás mai nyilatkozatában bejelentette, hogy megszüntette a Google Shopping China szolgáltatását.
A hivatalos szöveg szerint "jobban kell optimalizálnunk a forrásokat, így úgy döntöttünk, bezárjuk kínai árukereső rendszerünket, amely hidat teremtett a viszonteladók, boltok és vásárlók közt. A termék fogadtatása nem volt olyan kedvező, mint reméltük, de továbbra is szeretnénk támogatni a kínai vállalatokat termékeik exportjában. A jövőben az appokon belüli vásárlásokra helyezzük a hangsúlyt az AdMob-bal, valamint az exportorientált keresőreklámokra."
Októberben a Google Music Search nevű szolgáltatását is bezárta az egymilliárd lakosú országban, hiszen a Baidu-val szemben nem volt igazán semmi esélye az érvényesülésre. A Google Shopping egyébként valószínűleg a részben Yahoo (23%) tulajdonában lévő Alibaba eTao nevű rendszerének feltörése és óriási népszerűsége miatt zárt be. Nyugodtan elmondhatjuk tehát, hogy a tengerentúli internetes cégeknek Kína még mindig igen kemény dió, tekintve, hogy sem a másolásvédelem, sem a jogvédelem, sem az eredetiség fogalmával nincsenek tisztában szegények. A Google-, eBay- és Youtube-klónok sokasága, valamint ezek jobb kínai optimalizáltsága elveszi a piacot a külföldről betörni szándékozó nagyvállalatoktól.
(Technet)
Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.