Ép Testben Ép Lélek, Ép Lélekkel Ép Test! fotópályázatot hirdet a Lelkes Tornastúdió és a Lehetőségek Háza Közösség.
A pályázat témája:
A pályázók olyan saját készítésű képekkel indulhatnak, amelyek hangulata kifejezi az egészséges embert, annak mind testi, mind lelki épségét, harmóniáját. A kiállítással egybekötött fotópályázat a most induló Testben lÉlek Program beharangozó eseménye. A Program célja az egészségnek, annak fizikai, lelki és szellemi egységének a fókuszba állítása. A fotópályázat képeihez beküldött leírásokat, illetve a kiállított képeket a Lelkes Tornastúdió, a Lehetőségek Háza és az MMM Magazin fogja felhasználni, többek között aTestben lÉlek rovatban, illetve a Program kiadványaiban, valamint a pályázatkiírók honlapjain.
Pályázati feltételek:
A Pályázaton részt vehet minden amatőr és hivatásos fotográfus. Pályázni alkotónként maximum 3 képpel lehet, amelyeknek szerzői jogával alanyi jogon korlátozás nélkül rendelkezik a Pályázó. A Pályázóknak nevezési díjat nem kell fizetni. A beérkezett képeket és a Pályázó adatait harmadik félnek nem adjuk át.
A Pályázaton való részvétel feltétele, hogy a Pályázó elfogadja a nevezési és részvételi feltételeket és regisztrálja magát ezen a weboldalon. A regisztrációs lap kitöltésével és a képek feltöltésével a Pályázó automatikusan tudomásul veszi és elfogadja a nevezési és részvételi feltételeket.
Technikai feltételek:
A kép felbontása legalább 2 MP, JPG formátumú legyen. A megadott méret egyaránt vonatkozik a digitálisan, illetve az analóg módon készített, majd digitalizált képekre!
A pályázati képeknél utómunkák megengedettek, ez magába foglalja még a manipulatív képek készítését is, ugyanakkor fantáziakép nem pályázhat! A lényeg a természetes egészség és harmónia megragadása és kifejezése.
A pályázaton való részvétel módja:
A Pályázaton való részvétel feltétele, hogy a Pályázó elfogadja a nevezési és részvételi feltételeket és regisztrálja magát a ezen a weboldalon 2012. szeptember 1. és 16. között. A regisztráció során lehet a kép(ek)et és a hozzá(juk) tartozó rövid leírás(oka)t feltölteni, illetve beküldeni.
Leírás:
A Pályázók minden egyes feltöltött fotónak adnak egy címet és egy rövid, (szóköz nélkül számított) maximum 1 000 karakteres leírást csatolnak hozzá, amelyet szintén a regisztráció során kell feltölteni. A leírás elmagyarázza, hogyan szimbolizálja a fotó az egészséges embert, annak mind testi, mind lelki épségét, harmóniáját, valamint a pályázók leírnak benne egy-egy gondolatot arról, hogy szerintük mi fontos ahhoz, hogy az ember testi-lelki-szellemi épségét és harmóniáját megtalálja és fenntartsa!
A leírásokat az MMM Magazin Testben lÉlek rovatának cikksorozatában való felhasználása céljából kérjük. Az írások a testnek, a léleknek és a szellemnek az egészség- és a harmónia megőrzésében betöltött szerepét fogják bemutatni a nem szakemberek gondolataival.
A pályázati oldalon a regisztráció 2012. szeptember 1-től aktív, azaz ettől az időponttól kezdődően 2012. szeptember 16. 24 óráig lehet regisztrálni és a képeket valamint a leírásokat feltölteni.
A pályaművek elbírálása és díjazás
Szeretnénk, ha a Testben lÉlek Programról minél többen hallanának, s a képeket minél többen láthatnák és élvezhetnék. Így a szakmai zsűri három díjazottja mellett lesz egy közönségdíjas képkészítő is, amely díjat a Facebook használók ítélhetik oda a fotó alkotójának.
Nem az oldalunkat kell lájkolni! – de ha valakinek tetszik és megteszi, akkor köszönjük –, hanem a képeket, amelyek tetszenek! Így a döntést ősszel a közönség és egy szakmai zsűri hozza majd meg. A képek zsűrizését az MMM Magazin, a Lelkes Tornastúdió és az Esélyek és Lehetőségek Kft. által felkért szakmai zsűri végzi, a döntés ellen fellebbezni nem lehet.
Díjak:
Első helyezett és a közönségdíjas: kap egy tornabérletet (10+1 alkalmas) a Lelkes Tornastúdióba, egy kineziológiai érzelmi stresszoldást (a harmónia jegyében) és egy egyéves előfizetést az MMM Magazinra.
Második helyezett: a Lelkes Tornastúdióba egy tornabérletet (5+1 alkalmas) és egy kineziológiai érzelmi stresszoldást (a harmónia jegyében) kap.
Harmadik helyezett: Egy 50 perces csoportos edzést (alakformáló vagy gerinc) a Lelkes Tornastúdióba és egy kineziológiai érzelmi stresszoldást (a harmónia jegyében) kap.
A Pályázat kiírói kiállítást szerveznek a pályamunkákból. A díjazott alkotások mellett további képeket is kiállítunk. A fotókiállítás ünnepélyes megnyitója október 13-án lesz. A képek a kiállításon, illetve 2012 novemberében a Testben lÉlek Konferencián lesznek megtekinthetők.
Szavazás menete és a nyeremények:
Szavazatokat 2012. szeptember 18. és október 7. éjfél között a Facebook oldalunkon lehet leadni, a képek lájkolásával, azaz a képek alatt található “Tetszik”/”Like” gomb megnyomásával.
A pályamunkák elérhetőek és a szavazatok leadhatók 2012. szeptember 18-tól a http://www.facebook.com/LehetosegekHaza képgalériájában.
A szavazók között kisorsolunk 2 db tornabérletet (5+1 alkalmas) a Lelkes Tornastúdióba, 2 db kineziológiai érzelmi stresszoldást (a harmónia jegyében) és 2 db egyéves előfizetést az MMM Magazinra.
Egy szavazó egyszerre több képre is szavazhat, azonban szavazatainak számától függetlenül, minden érvényesen szavazó csak egyszer vesz részt a sorsoláson.
A sorsolásra illetve a díjátadásra a kiállítás megnyitóján a Lelkes Tornastúdióban, 2012. október 13-án (amikor is a Tornastúdió 9. születésnapját is ünnepeljük) 14.00 órai kezdettel közjegyző és a sajtó jelenlétében kerül sor. A kiállított képek beküldői meghívót kapnak a legjobb pályaművekből készült kiállítás megnyitójára.
Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.